Kontra Ferenc

Gyerekkorától kezdve ír és publikál. Első versei gyereklapokban, majd ifjúsági lapokban jelentek meg. Egyetemista korától kezdve pedig elismert kortárs folyóiratokban publikált. 1986-ban az Új Írásban már Weöres Sándor, Károlyi Amy, Huszárik Zoltán, Temesi Ferenc, Deák László, Takáts Gyula, Kántor Péter társaságában találkozunk írásaival.

Két verseskötete után fokozatosan tért át a prózára, amihez önbizalmat adott az, hogy megnyert egy novellapályázatot Csáth a boncolóasztalon című munkájával. Nem is tért el ettől az írói előképtől. A tudatalatti, a lélektani próza, a függőségek, a bűnök eredői foglalkoztatták.

Pályája során fontos szempontnak tartotta szülőföldjének hagyományait, a Drávaszög eltűnt világának megőrzését és megörökítését. Sorra jelentek meg könyveiben azok a kisebbségi traumák, atrocitások, mint amilyen Trianon emlékezete, a Goli otokra hurcolások, az elhallgatott 1944-es kivégzések, melyek tiltott témának számítottak fél évszázadon át, ugyanakkor személyes élményként írta meg az 1990-es évek nyolc évig tartó délszláv háborúját öt kötetben, gondosan ügyelve rá, hogy ne ideologizáljon, egyszerűen csak szókimondó legyen. Olyan helyzetekből, helyszínekről küldte a folyóiratokba a novelláit, amikor és ahol a szülőföldjén, a horvátországi Drávaszögben ténylegesen életveszélyben volt. Ez a feszültség átütött a leírtakon, irodalmivá emelte az átélteket. Ennek összegzése lett nagyívű rálátással Az álom hídja című regénye. Alkotói munkáját erősítették az elismerések, melyeket ezekért a könyveiért kapott.

A háború után hosszabb időszakokat töltött külföldön. Háborús élményeit több nyelvre lefordították. Először Németországba kapott féléves ösztöndíjat 2001-ben, a Herrenhaus Művészkastély irodalmi ösztöndíjasa volt a németországi Edenkobenben. Munkái német, angol, francia, lengyel, román, horvát, bolgár és szerb nyelven is olvashatók.

A Frankfurti, majd a Lipcsei könyvvásár díszvendége volt. Ezekről az élményeiről írta A kastély kutyái című naplóregényét. Később Lengyelországban is felfedezték, itt is a novelláit fordították le. Irodalmi estje volt Varsóban, Olsztynban, később pedig a wroclawi prózafesztiválra is meghívták, ahol angol nyelven adták ki műveit. Pályája elején főleg angol tudását hasznosította, hiszen az egyetem befejezése után fél évet töltött Ausztráliában, ahol műfordítással foglalkozott.

A novelláskötetek után következett önéletrajzi regényfolyama, először a pécsi éveit írta meg. Gimnazisták című regényében a határon kóválygó kamasz megtapasztalhatta, milyen hasonlóságok és különbségek vannak a titói és a kádári diktatúra között. Kritikusai szerint a legkegyetlenebb könyve, mert őszintén beszél róla, hogyan tekintették egy idegen országban külföldi állampolgárnak, majd visszatérve miként utasította el azt a rendszert, amely a magyarokat másodrangú, kisebbségi lakosságnak tekintette. Mottóvá tette azt a mondatot, melyet a nagyanyjától kapott útravalóul: „Örökölni fogod a félelmeinket is, ahogyan a szemed színét.”

A Drávaszögi keresztek után Kontra Ferenc legkatartikusabb regénye, a Farkasok órája, alászállás. Mint az a gyermekkori játék, amikor a fiúk egyenként leereszkedtek a kútba, s ott beleborzongtak a halál leheletének ridegségébe, de egyben meg is értették kötődésüket a többiekhez. Férfivá avatta őket a mélységgel való szembenézés. A Farkasok órájának hőse így lesz férfiúvá, és így érti meg önmagát, ezen keresztül pedig a világot. Alászáll a mélységbe, hogy elszámoljon az önmagában meglévő háborúságokkal egy olyan korban, amikor a világ tele van ellenségeskedéssel és háborúval.

A Wien a sínen túl a bécsi évek terméke. Kritikusai szerint „a legregényebb regény”, amiből már végképp nem lehet kivenni egy fejezetet sem novellának. Sűrűn szőtt szövete ugyanis ellenáll bármiféle kiemelésnek. Négy kamaszról szól, miként a Gimnazisták, felnőtté válásuk éles kanyarokat vesz, miközben megtapasztalják a felnőttek világának romlottságát, titkolt bűnök szenvedő alanyai lesznek, melyből maguk keresik a kiutat.

Két utóbbi könyve, Az angyalok regénye és a Lepkefogó a reneszánsztól napjainkig a bűn és a gonoszság lélektanát tárja elénk.

Műfaji kitérőként írta meg a Horvátország magyar irodalma című vaskos könyvet, hiánypótló mű. Az általános iskoláktól a magyar tanszékekig ezt használják ma is tankönyvként Horvátországban, mert sem előtte, sem utána nem készült ennél teljesebb összefoglalója annak, hogyan tekintsünk a térség irodalmára, milyen bonyolult összefüggések halmaza kötötte össze már a régi magyar irodalmat is a horvát területek művészeivel, milyen irodalmi átfedésekre bukkanunk mind a mai napig.

Szerkesztőként a fiatal tehetségek felfedezését és mentorálását tartotta a legfontosabbnak.

Egyetemista kora óta rendszeresen publikál folyóiratokban, elsősorban szépprózát, de számos kritikát, tanulmányt, esszét és drámát is írt, emellett műfordításai is jelentek meg. Önéletrajzi regénytrilógiáját, az Idegent 2013-ban publikálta.

Műveit egyebek mellett az Új Írás, az Új Forrás, a Forrás, a Mozgó Világ, a Hitel, a Magyar Napló, a Kortárs, a Lyukasóra, a Vár, a Várad, a Somogy, a Nagyítás, az Eső, a Vigilia, a Szépirodalmi Figyelő, az Életünk, a Látóhatár, a Tempevölgy, az Agria, a Nappali Ház, a Holmi, a Tiszatáj, az Alföld, a Kortárs, a Bárka, a 2000, a Litera, a Revizor, a DNS, a Törökfürdő, a Látó, a Székelyföld, a Helikon, a Vigilia, az Irodalmi Szemle, az Irodalmi Jelen, az Élet és Irodalom, a Hévíz, a Holnap, az Új Symposion, a párizsi Magyar Műhely, a chicagói Szivárvány, az Akcent, a Leopold Bloom, a Mitteleuropa, a Literaturen, a Borussia, a Literatura na Swiecie, a Polja, a Reč és a Republika közölte.

Munkásságát két önálló kötet is méltatja: Huszka Árpád Kontra Ferenc írói munkássága című monográfiája (Coldwell, Budapest, 2016. ) és a Kilátással a tengerre című, többszerzős tanulmánykötet (Arany János Alapítvány, Budapest, 2018 ).