Klamár Zoltán

Az ELTE BTK Néprajzi Tanszékének hallgatója, majd ott szerez egyetemi oklevelet. A polgárháborús évek végén települ át Jugoszláviából Magyarországra és az ELTE Doktori Iskolájában – néprajz és kulturális antropológiai tudományok (európai etnológia szakterület) – képezi tovább magát. PhD fokozatot szerez, disszertációjában Magyarkanizsa vidékének tanyás gazdálkodását dolgozta fel.
Áttelepülése után is szoros kapcsolat fűzi szülőföldjéhez, hiszen ma is alapító elnökségi tagja a vajdasági Kiss Lajos Néprajzi Társaságnak. Témagazdaként részt vett a Vajdasági Magyarok Néprajzi Atlaszának munkálataiban, és az ezredforduló éveiben kutatótáborokat szervezett és vezetett a szerémségi Maradékon. A kontaktzónák működése volt a témája annak a nemzetközi konferenciának is melyet aszódi muzeológusként szervezett.
Óraadó vendégtanárként oktatott az ELTE Tárgyi Néprajzi Tanszékén, a Debreceni Tudományegyetem Néprajzi Tanszékén, majd a Szegedi Tudományegyetem, Néprajz és Kulturális Antropológiai Tanszékének volt vendégtanára.
A fokozatszerzés után, 2004–2008 között, A gazdálkodás változása a 20. században a Délalföldön című OTKA TO 46068 program társkutatója. A projektum magába foglalta a vajdasági Bácska és Bánság tájainak gazdálkodási hagyományait is. Az újabb OTKA kutatás, a Hármashatárok (2011–2015) OTKA Nk 84283 projektumban is társkutató, egyben az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézetének külső munkatársa. Ezekben az években érdeklődése az agrárnéprajzról a társadalomnéprajzra terelődött, azon belül is az identitás térobjektumaira és a proxemika összefüggéseire. A szakrális kisemlékek kutatásban is részt vállalva lett a komáromi Etnológiai Központ külső munkatársa.