Esztergomi és pécsi márványkapuk

ELŐSZÓ

Ez a könyv az 1200 körüli évtizedek magyarországi művészetének em­lékeivel foglalkozó Forum-sorozat negyedik kötete. A kötet három, angol nyelvű összefoglalóval ellátott tanulmányt tartalmaz, amelyek márványka­pukkal foglalkoznak: az egykori esztergomi érseki székesegyház 1764-ben elpusztult, csak képi és írott források, valamint a töredékeinek a segítségé­vel vizsgálható főkapujával, a Porta speciosával és a pécsi püspöki székesegyház főbejáratával, amelyet az eredeti helyéről a templom XIX. századi újjáépítésekor kibontottak, és utóbb kőtárban állítottak fel. Az előbbinek fel­tételezhetően volt egy párja, amely az érseki székesegyházba déli oldali be­járást biztosíthatott. A pécsi kapu székesegyházi társairól (egy északi és egydéli kapuról) pedig biztosan tudunk: egykori létezésükről felmérési rajzok tanúskodnak. Ezek a kapuk szintén márványból készültek. Éppúgy, mint az ugyancsak pécsi, Jákob-feliratos lap is, amely talán a kőtárban megőrzött kapu tervezett elődjéhez készült.

Nyilván túlzás lenne az említett emlékek alapján a szóban forgó évti­zedeket mint a márványkapuk korszakát megnevezni, még akkor is, ha akapuk csoportját további, bár a márvány használatának takarékosabb példáit mutató kapukkal lehet gazdagítani. A további példák közt a Forum-sorozat első kötetében tárgyalt aracsi templom főbejárata is szerepel: ennek bélletében egykor vörösmárvány oszloptörzsek álltak. Ha a korszakot túlzás is len­ne a márványkapukénak nevezni, meghatározásában mégsem tekinthetünk el tőlük. Ez elsősorban a korszak időhatárainak kijelölésekor tapasztalható: a márványkapuk két legjelentősebb példája a korszak kereteként értelmez­hető – közülük az egyik a kötetben is szereplő esztergomi kapu.

Ennek a korszaknak az esztergomi Porta speciosa az elején helyezke­dik el: kialakításának és felállításának legkorábbi ideje Jób érsekségének az elejére, az 1180-as évek közepére, illetve második felére tehető. Rajta keresztül mintegy korszakunkba lépünk, bár a mű képviselte antikizáló ten­dencia a kapu készültekor már jelen lehetett az esztergomi Várhegyen: Esz­tergom provence-i és emiliai kapcsolatú antikizáló művészete – amelyről a Forum-sorozat második kötetének Esztergom-tanulmányában is bővebben szóltam – a királyi palota déli része III. Béla-kori újjáépítésének a kápolnát részben megelőző periódusában jelent meg. A korszak vége táján egy másik Porta speciosa, a pannonhalmi bencés templom déli kapuja áll, amely min­den bizonnyal az újjáépített templom 1224-es felszenteléshez kapcsolódóan készült el. A kapu eredeti részleteinek vizsgálatával – ha a Forum-sorozat lapjain még nem is, de doktori disszertációmban igen – magam is foglalkoz­tam, kísérletet téve a rajta dolgozó kőfaragói kezek különválasztására-meghatározására. Ez a kapu mintegy lezárása az antikizáló kapcsolatú művészet mellett megjelenő korai gótikus tendenciáknak, és általa a klasszikus góti­kával jelezhető kapcsolatok területére léphetünk.

Ha a korszakot a márványkapuk általánosabb értelmű fogalmával nem is célszerű megnevezni, de a Porta speciosák kora kifejezéssel igen. Annál is inkább, mert a korszak korántsem tekinthető művészetében egységesnek, amelyre a két főemlék egymástól független stílus- és mesterkapcsolatai jól rávilágítanak.

A korszak művészetének sokszínűségét a pécsi márványkapuk maguk is szemléltetik, amelyek időben a két főemlék közt helyezkednek el, de kö­zelebb az esztergomihoz, amelyre az esztergomi kapcsolatok feltételezett lehetősége is figyelmeztet.

Az itt közölt tanulmányokat a szűk szakmai közönség már ismeri: kutatá­si eredményeimet nemcsak konferenciai előadások formájában ismertettem, hanem azokat a CentrArt különböző köteteiben 2009 és 2011 között publi­káltam is. A Forum-sorozat első kötetének előszavában megfogalmazottakat továbbra is érvényesnek tekintem, így célom most is az, hogy a sorozat köteteiben a szélesebb olvasóközönség elé tárjam új kutatásaim eredményeit. Ezúttal egy másik törekvésem is megvalósulhat, azaz egymással összefüggő és egymásra vonatkozó, de különböző helyeken megjelent kutatási ered­ményeket együtt/egymás mellett, mintegy csokorba kötve ismertethetem, ráadásul képekkel bővebben ellátva.

Jelen kötet első és második tanulmánya az Ars perermis és az Omnis creatura significans című, Tüskés Anna szerkesztette tanulmánykötetekben megjelent írásaim alapján készült. A harmadik tanulmány a Tóth Áron szer­kesztette „És az oszlopok tetején liliomok formáltattak vala” kötetbelinek az inkrusztációs technika pécsi megjelenésének a kérdéseivel kiegészített származéka.

A Forum-sorozat új kötetét Tóth Melinda emlékének ajánlom, aki a pécsi faragványok ismeretébe nyári egyetemi tábor keretein belül, a faragványok vasasi ideiglenes raktárában 1993-ban engem is beavatott. A pécsi vonatko­zású részek problémáinak megfogalmazásában ugyanakkor tanítványaim is kivették a részüket, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara Művészettörténeti Kutatócsoportjának a kövek közt tartott szemináriumi foglalko­zásain, immár a pécsi Dómmúzeumban, amelynek létrejötte Tóth Melinda kutatásai és közreműködése nélkül elképzelhetetlen lett volna.

Tóth Melindának (nemcsak a vasasi kőtárban tapasztalt) problémakeze­lési módszerétől, de a hallgatói „közreműködéstől” sem független a kötet pécsi tanulmányának a műfaja, a „hangos” gondolkodás, új és régi meg­állapításokkal és feltételezési lehetőségekkel operáló tudományos játék, ha tetszik, játékos tudomány. A műfaj merőben szokatlan a magyarországi művészettörténet-írás hagyományhű gyakorlatában, amelyben csak kikris­tályosodott, így megmerevedésre hajlamos elméletekkel bátorkodunk színrelépni, kérdések megfogalmazása helyett inkább a kijelentéseket részesítjük előnyben, a bizonytalanságok vállalását és a feltételezésekkel való játékot pedig tudománytalannak tartjuk.

Pécs, 2013 júniusa R. E.