Az anyag panaszai

UTÓSZÓ

Az 1988-ban megjelent Összes versek kiegészítése, illetve folytatása ez a kötet. Akkor azzal a tudattal tettem pontot verseim végére, hogy valóban nincs több költői mondanivalóm, „lezárhatom” az élet­művet, amely, lám, önmagától is befejeződött. Belátom, hogy tévedtem. Voltaképpen gyávaság volt ez az önkényes lépés: magamat próbáltam menteni, távol tartani attól az óhatatlanul bekövetkező pillanattól, amikor a kezem alól kikerülő szöveg már nem lesz az ellenőrzésem alatt, amikor már képtelen leszek eldönteni, mi jó és mi rossz abban, amit csinálok, meddig az enyém, meddig vagyok én benne, és mikor válik formátlan anyaggá.

(...)

Szabadkán, 1999. július 13-án ÁCS Károly

(részlet az utószóból)

Az Összes verseit 1988-ban lezáró Ács Károly azt vallotta, hogy az életműhöz nincs mit hozzátennie. Aztán mégis új versek születtek, és összeállt az új kötet, az Összes verseket kiegészítő, a három részre osztott versgyűjtemény. A „műves” költőnek kikiáltott Ács Károly most is hű maradt állandó jelzőjéhez, a gondos kötet­ kompozíció ezt bizonyítja. Ritkán adatik meg a költő számára az újraolvasás, a teljes költői opus áttekintésének lehetősége, illetve a kihagyás, a javítás, a kommentár, vagyis a felülbírálás, az önkritika öröme. Sőt egy régi vers is előkerült, A rögök szonettje, amely a kötet nyitódarabja lett, s amely ironikus „nem panaszkodunk” gesztusával adja meg a panaszdalok hangulatát, ez igazolja a létjogosultságukat.

Ács Károly a biztonságot, az otthont, a jelent hiányolja, a fölfordult világot megtapasztaló költői én vesztességélménye tárul elénk. Csakhogy itt nem a mű­vész, hanem a szerszám – a furulya – , az anyag panaszai törnek elő, a dallamhiány ugyanis a furulyának fáj.

Az első tíz év verseit az összeomlás panasz­énekei, ironikus és szatirikus „szabad dallamai” követik, az aligversek, főként a kisebbségi epigrammák és a haiku: a bánat a versek kulcsszava is lehetne, a várakozás adventi jellegű, az ünnephez kapcsolódik.

1995-ben kezdődik az ovidiusi száműzetés idősza­ka, ellenben a Németországban élő vajdasági költő „önként hontalan”, ő nem bujdosó, hanem „kujtorgó magyar”, aki Balassi versrészletével rokon módon vall bánatáról: a jelen és a nyelv hiányáról, a kölni ünnep hamisságáról, a kísérletekről, ő már onnan üzen haza. A töredék a „műves” műfajává válik. A száműzetés versei csendes, „elnémuló” művek, panaszelfojtások.

Az Ács Károly Összes verseit kiegészítő kötet megjelenése költészetünk jelentős eseményének ígérkezik.

HÓZSA Éva