Haraszti Sándor

A fotó forrása: https://www.arcanum.com/en/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-eletrajzi-lexikon-7428D/h-75B54/haraszti-sandor-75C4C/

Vajdaságba pécsi emigránsként kerül, miután a Tanácsköztársaság leverése után több társával együtt előbb Bécsbe menekül, majd onnan Vajdaságba. Már Pécsett lapot (Munkás) szerkeszt, itt is az újságírás, a szerkesztés vonzza. Előbb a Naplóban publikál, majd a Szervezett Munkást szerkeszti, de kritikái jelennek meg a Vajdasági írásban, közreműködik Csuka Zoltán aktivista lapjában, az Útban, és nevét az első versantológiában, a Kévében is megtaláljuk. Ezenkívül szerepet vállal „a jugoszláviai magyar irodalom elméleti kérdéseinek felvetésében, az első viharok támasztásában” (Bori Imre). 1929-ben a királyi diktatúra bevezetésekor kiutasítják. Visszatér Pestre, ahol az irodalmi és társadalomtudományi folyóiratok (100%, Nyugat, Századok, Társadalmi Szemle) munkatársa, illetve a kolozsvári Korunk pesti szerkesztője. A háború idején részt vesz az ellenállásban. 1945 és 1948 között a Szabadság című napilap szerkesztője, vezetője a Jugoszláv–Magyar Baráti Társaságnak. 1950-ben letartóztatják, halálra ítélik, három évig a siralomházban tartják, 1954-ben szabadul. Csatlakozik Nagy Imre köréhez. A Népszabadság főszerkesztője. Az 56-os forradalom után ismét elítélik, 1960-ban amnesztiát kap. Az Akadémiai Kiadó lexikonszerkesztőségében dolgozik. Szerepel a Dettre János–Radó Imre szerkesztette Vajdasági magyar írók almanachjában (1924) és a Bácsmegyei Napló Almanachjában (1924), a Kéve (1928) című antológiában, illetve a jugoszláviai magyar avantgárd költészetet bemutató Márciusi zsoltár (1973) című válogatásban.