Tanyák, sorsok – tanyasorsok

A tanya sajátos jelensége a magyar tájnak, kialakulása a XVIII. század második felére tehető, amikor a paraszti gazdálkodás – az állattenyésztés és a földművelés a maga szoros egymásrautaltságában – egyre nagyobb területeken vált meghatározóvá. Jellegéről többet elárul a másik elnevezése: a szállás. A paraszt a falujától egyre távolibb területeket vont művelés alá, s ezáltal az otthonától oly messzire került, hogy már nem érte meg számára a naponta történő hazatérés, teremtett hát magának ideiglenes szálláshelyet, ahol meghúzhatta magát. Ebből alakult ki az a kétlakiság, ami a XIX. század második felétől oly jellemző volt a magyar Alföldre, s amely az idők során eredendően átalakította a paraszti kultúrát is. Gallusz László Tanyák, sorsok – tanyasorsok című könyvében a hajdan virágzó, mára már lényegesen módosult formájában létező közép-bácskai tanyarendszernek állít emléket. Munkája egyszerre történeti és szociográfiai jellegű: Felsőhegy, Orom, Völgyes, Adahatár, Kevi, Kavilló és a környező települések tanyáinak lakói ma már élvezik a modern világ minden adottságát, hagyományaik sorában azonban még fellelhetők az elmúlt századok emlékei. A Habsburg Birodalom 1806–1869 között készült katonai térképén már Zentaer Tányen és Adaer Tányen elnevezéssel jelzik a vidék földrajzi szerkezetének tagoltságát. E történeti följegyzések mellett a magyar irodalomban – Szabó Zoltán szerint – csábító romantikájával Petőfi költészete révén került a magyar tanyavilág az érdeklődés középpontjába, hogy az első világháború után a népies írók műveiben már a pusztulás, a paraszti elszegényedés jelképévé váljon. Gallusz László tényfeltáró és oknyomozó riporteri eszközökkel, kellő beleéléssel igyekszik bemutatni a falutól és a várostól elfordult tanyasiak életét.

Mák Ferenc