Megkésett rekviem

A Vajdaságban az ötvenes években a városi népbizottságok négy hivatásos ma­gyar színiegyüttes működését tették le­hetővé. A szabadkai Narodno pozorište - Népszínház 1945-ben, a topolyai Járási Magyar Népszínház 1949-ben, a becskereki és a zombori Népszínház pedig 1953-ban kezdte meg munkáját, tegyük hozzá: meg­felelő anyagi háttérrel, nagyszámú szerep­lőgárdával, szakképzett rendezőkkel. A tartomány magyarlakta helységeiben az igen népszerű társulatok évadonként mint­ egy 80 bemutatót és 50 reprizt tartottak. Ugyanazok a szervek azonban, amelyek megalakították, hamarosan megszüntették őket. A becskereki és a zombori együttest 1955 tavaszán, a topolyai színházat 1959 decemberében.

Megpróbáltam színházaink poros raktá­raiban előkotorni az alsó fiókokból a sárgu­ló fényképeket és a plakátokat, elbeszélget­tem a koronatanúkkal, színészekkel és ren­dezőkkel. A topolyai színház dokumentumanyaga – sajnos – szőrén-szálán eltűnt, meg­semmisült, emiatt adattára hiányos. Ennek ellenére a kép összeállt.

Szerettem volna részletesen foglalkozni a darabválasztással, az előadásokkal, a szín­házak munkáját meghatározó, alakító egyé­niségekkel, Juhász Ferenccel, Dimitrijevics Marával és másokkal, a szakmabeliek rea­gálásával, a sajtóvisszhanggal. A lehetősé­gekhez mérten ismertetem mindhárom tár­sulat teljes repertoárját, az előadott művek és irodalmak szerzők szerinti megoszlását, megemlítem mindazokat – hivatásosakat és amatőröket –, akik a színház munkájában, előadásaiban részt vettek.

Mivel éveken át együtt lélegeztem velük, a múló idő ellenére sem látom másként a dolgokat, mint akkor, amikor a nagybecskereki, majd a topolyai és a szabadkai színház tagjaként éltem át a traumákat és az öröm perceit, tehát szemtanúként számolhatok be arról, amit láttam, tapasztaltam. Könyve­met azzal a szándékkal írtam, hogy meg­mentsem a feledéstől színházaink múltjá­nak emlékezetesebb pillanatait. Az adatok birtokában sem törekedhettem azonban tel­jességre, csupán megpróbáltam felvázolni a történteket s igazolni a nemzeti színjátszás létjogosultságát ezen az égtájon.

(részlet a fülszövegből)