Köszönöm, jól!

1962-ben születtem Kikindán. Általános iskolába Csókán, középiskolába Zentán jártam, 1986-ban pedig az újvidéki Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén diplomáltam. A tiszteletdíjas időszak után 1985-től tíz munkaévet lehúztam az Újvidéki Rádióban. A legszebb évek azok voltak, amikor az ifjúsági műsort, a Szombati találkát szerkesztettem. 1991-től egészen a megszűnéséig a Napló hetilap külmunkatársa voltam. Írásaim – amelyeket egészen egyszerűen csak háborúellenesnek nevezhetnék – a Téves csatatéren I., a Téves csatatéren II. és a Menni vagy maradni című kötetben jelentek meg. 1996-tól a Képes Ifjúság főszerkesztője vagyok.

A legszárazabb adatok tükrében ez lennék én: Tóth Lívia. Az összeválogatott részletek rólam, néhány évemről szólnak, engem mutatnak – kicsit pőrén és személyesen. Szándékosan így, hiszen igyekeztem úgy összeállítani, hogy kimaradjon minden, ami személytelen és vegytiszta politika. Ami azonban mégsem hiányozhat teljesen, de ez már az elmúlt évek hordaléka.

A forma azért napló, mert valami bensőségesebbet akartam. És álNapló, mert a teljes írások leginkább vezércikk formájában jelentek meg a Naplóban, majd később a Képes Ifjúságban.

Az első kiragadott töredék dátuma 1993. október 6-a, az utolsóé 1999. június 30-a. Alig több, mint öt év, ha úgy tetszik: csak fél évtized. Nem nagy idő – mondhatnám, ha az életem egy másik szakaszáról lenne szó. De éppen ebben nyakig benne voltam. Mert másként is lehet: lassan, minden mellett elsétálva. Az összeállítás másik jellegzetessége, hogy kezdetben rendkívül magabiztos voltam, hittem és vallottam a kiállást, a megmaradást – micsoda semmitmondó frázisok –, és nem ítélkeztem ugyan, de meggyőződéssel állítottam, hogy én cselekedtem jól. Aztán lassan kopni kezdett a hetykeségem, töredezni a páncélom (vagy összetörték?), és ma már bánom a választásomat, vagy legalább azt, hogy nem tanultam meg eladni magam.

A hogy vagyok kérdésre viszont mi is lehetne a válasz?

Köszönöm, jól!

TÓTH Lívia