Könyörgésünk színhelyei II.

BEVEZETŐ

A munka második részében az első kötetben meghatározott koncepció szerint mutatom be a város egyes pusztáin felállított közkereszteket, azokat, amelyeket Kelebián, Sebesicsen, Tavankúton, Vámteleken, Györgyénben és Nagyfényen emeltettek a XIX-XX. században.

Szem előtt tartva, hogy a felsorolt pusztákon, a zömmel ma is meglevő közkereszteket a jelzett évszázadokban emeltették, továbbra is a korabeli határaikat veszem figyelembe, habár a huszadik században, a közismert történelmi körülmények miatt, azok részben megváltoztak. A pusztahátárok belső eltolódása mellett, csupán Kelebiát és Sebesicset említeném ezen a helyen, amely pusztáknak északi része Magyarország területén maradt.

Az emeltetésük idejében még határbeli, út menti, pusztai keresztek, napjainkban már a falvak utcáin, terein állnak, mert a huszadik században az egykori tanyasorok (tanyás települések) rendre faluvá fejlődtek, ame­lyekben külön plébániákat alapítottak. A keresztállítások idejében, a XIX. században azonban az egész térség egy, a városi Szent Teréz-plébánia kötelékébe tartozott és ez a tény leegyszerűsíti a levéltári kutatásokat is.

Ennek a munkának az elkészítésében is az első kötet forrásait használ­tam: Pacher Ferenc, Demerácz Alajos, Tormásy Gábor, Iványi István, Mamuzsich Mátyás és Mokossay Mátyás keresztjegyzékét. A keresztek feliratát, valamint a levéltári forrásokat a továbbiakban is betűhíven közlöm, a neveket pedig e feliratokban és a korabeli okiratokban előfor­duló módon írom, esetenként mellőzve az idevágó, jelenleg érvényben levő magyar helyesírási szabályokat.