Ködvirágos hajnalok

UTÓSZÓ

„Ember vigyázz, figyeld meg jól világod:

ez volt a múlt, emez a vad jelen, -

hordozd szívedben. Éld e rossz világot

és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte,

hogy más legyen .”

(Radnóti Miklós)

Kéziratban kaptam kézhez Hulló István: Ködvirágos hajnalok című könyvét, és amilyen sorrendben vettem kezembe, úgy olvastam el a fejezeteket. Később kaptam kézhez a tartalomjegyzéket, és ekkor merült fel bennem először a kérdés, hogy miért is érdemes elolvasni és mi­ként ezt a könyvet? Elejétől végéig, vagy fejezetenként ide-oda lapozgatva? Azután felmerült bennem az a kérdés is, hogy ennek a könyvnek van-e eleje és vége? Mi is való­jában ez a könyv, műfaji szempontból hová sorolható?

Ez utóbbi kérdésre nem tudok válaszolni, mert nem vagyok se író, se irodalomkritikus. Olvasóként talán rend­hagyó naplónak nevezném, vagy egyfajta „füveskönyv­nek”, mert gondolatok, bölcseletek tárházának is tekint­hetjük. A napló besorolás mellett szól az az érv, hogy egy sajátságos vallomás ez a könyv.

Amennyiben naplót tartunk a kezünkben, akkor a Köd­virágos hajnalok című könyvnek nincs eleje, vége pedig biztosan nincs. Mintha a végtelennek egy szakaszával ismerkednénk meg, illetve életünk egy időben talán nem is tág, de mégis nagyon mozgalmas korszakával. Amennyiben napló a könyv, akkor ez nem csak Hulló István naplója, hanem egy kicsit mindannyiunké, akik a szer­zővel egy korban éltünk. A mi közvetlen környezetünkről szól, már ezért sem lehet másé. Véget pedig azért nem ér, mert lehet, mi nem leszünk, de ez a vidék megmarad, itt, olyannak amilyennek hagyjuk, és amilyenné változtat­tuk, vagy alakítottuk. Épp ezért ezt a könyvet azoknak kell szerintem elolvasniuk, akiknek volt gyermekkoruk. Meg azoknak is, akiknek nem volt.

Hulló István tükröt tart elénk, akik részesei, vagy tanúi voltunk az elmúlt évtizedeknek. Látjuk benne, hogy milyen volt szülőföldünk egykor, milyen most, megbi­zonyosodhatunk arról, hogy milyen és mennyi változás következett be közvetlen környezetünkben, de újra fel is fedezhetjük a régen elfeledett kincseket, mint amilyenek a puszták maradványai. Szembesít bennünket ez a könyv önmagunkal és másokkal, a hibákkal, a vétkekkel, de rá­ébreszt bennünket arra is, hogy meg kell találni a felelőst, a hibát pedig nem mindig csak másban kell keresni.

Nem szeretném megijeszteni azért az olvasót, főképp nem megrémíszteni, hogy most „bűnei lajstromát” olvas­sák rá, mert a könyv nem csak bírálóan kritikus szem­léletű. Megmutatja azt is, milyen környezetünk gyermekszemmel, közvetlen nyelvezete felkelti érdeklődésünket az élővilág változatossága iránt. Ezért ajánlom azoknak is, akiknek nem volt gyermekkoruk, hogy Hulló István ba­rangolásainak segítségével megtapasztalják, mi is az igazi természet, milyen annak része lenni. A könyv amellett, hogy dokumentál, rendszerez, bírál, oktat, nevel is.

Amennyiben egy szóval kellene jellemezni Hulló István: Ködvirágos hajnalok című könyvét, akkor csak egy szó jut eszembe: Őszinte.

BENCSIK István