Három

Most Terék Anna verses trilógiáját foghatja kezében az olvasó, amelyben bizony – igen keményen – erről van szó. Nem véletlenül írtam trilógiát. Mindhárom kötet (Duna utca, Halott nők, Háttal a napnak) egységes nyelvezettel bír, és bár ritkán szoktunk verseskötetet úgy olvasni, ahogyan regényt – azaz elejétől a végéig –, én mégis ezt javasolnám az olvasóknak. (A Duna utca esetében maga a szerző is mintha erre tenne javaslatot, valószínűleg ezért összefüggő versek az alcíme.) Egyszerűen azért, mert az egész egy kisregényhez, de legalábbis novellaciklushoz hasonlítható, annál is inkább, mert mindegyik hosszú, félhosszú szövegnek van narratív magja, sőt nem is narratív magja van, hanem voltaképpen tömör, versbe tördelt elbeszélés mindegyik. Ami mégis verssé, pontosabban költeménnyé teszi ezeket, az nem más, mint a tudatos motívumkezelés, a kihagyás, elhallgatás és sűrítés ereje. (Mindezt természetesen nemcsak én vettem észre, fölfigyelt rá például Gorove Eszter is a Halott nőkről a Műútban írt kritikájában: „Versei szikárak, a történetek elbeszéléséből fakadóan sokszor a próza felé mozdulnak, amelyet azonban jól ellensúlyoz a sűrítettség és a töredezettség, ami a zaklatott beszédmód megidézése mellett a szövegek lírai oldalát domborítja ki.”)

BOZSIK Péter