Hallgatás

„... a némaságról szól az elbeszélés, de struktúrájának lényeges helyein mindig beszélnek, az is beszél, akit a Szent Officium eretneküldöző bírái némaságra ítéltek. A bűnhődésről szól ez az elbeszélés, és akinek bűnhődnie kellene, mindvégig bűnös, bűnétől, a beszédtől, szabadulni nem tud. Ilyen helyzetben, persze, csak mellékes körülmény, hogy Don Hernando Manuélával, aki háziasszonya és szeretője, élettársa és börtönőre is egy személyben, állandóan és változatlanul bűnben él, többek között, fogadalmát megszegve, beszélget is vele. Erre a belső ellentmondásra épül a Hallgatás, és éppen a beszéd és a némaság belső ellentmondása teszi lehetővé Varga Zoltán számára, hogy prózaírásának kettős jellegét, a realista és etikus szándékot elkeverve kiépíthesse azt az epikai világképet, mely – a történelmi múltat elevenítve fel – szándékában realista, tehát a világra összpontosít, ugyanakkor azonban mást is közöl, valami egészen időszerűt vagy aktualizálható létélményt.”

(Bányai János a kötet központi elbeszéléséről, a Hallgatásról; Híd, 1976. szeptember)