Tizennégy nap

Első kiadás: 1950

Alig két esztendővel azután, hogy a magyar Tanácsköztársaság nagy poémája, az Optimisták ezer oldalnyi kézirata végére kitette a pontot, Sinkó Ervin még Moszkvában újabb nagy mű írásához fogott, melyet majd – többszöri kényszerű lakhelyváltoztatás után – 1942-ben fejez be Drvaron. Mint egyik nyilatkozatában elmondta, olyan körülmények között és olyan időpontban fejezte be, amikor nemhogy műve kiadására gondolhatott volna, hanem összes többi kéziratával együtt ez az újabb is a legnagyobb bizonytalanságban volt, akárcsak saját élete, hisz nem sokkal ezután valóban internálták is az olasz hatóságok. Kézirata mégis átvészelte a súlyos esztendőket, s első kiadása 1950-ben jelent meg Novi Sadon.

Miután a Tanácsköztársaságról szóló történelmi regényét befejezte, most a munkásmozgalom jelenéhez fordult tárgyért, s annak a tizennégy napnak eseményeit írta meg, mely az illegális KMP két vezetője, Sallai Imre és Fürst Sándor 1932-ben történt letartóztatásától rögtönítélő bíróság elé állításáig és kivégzéséig eltelt. S ez a tizennégy nap elegendő az írónak ahhoz, hogy a belezsúfolt rendkívül gazdag és szerteágazó cselekményanyag, a nagyszerűen egyénített sok-sok szereplő, s azok gazdagon árnyalt lélekrajza révén a harmincas évek egész magyar társadalmának, s benne a munkásmozgalomnak hiteles ábrázolását nyújtsa.

E főcselekménnyel párhuzamosan azonban egy másik eseményszál is végigvonul a regényen, azaz egy másik regény ékelődik bele, melyet a Tizennégy nap egyik leggondosabban, legtöbb szeretettel rajzolt hőse, Bollert Misa ír az 1918–19-es forradalmak emigránsainak bécsi barakkjáról. A főcselekménnyel nagyszerűen összefonódó e „másik” regény szálán keresztül bizonyos tekintetben az Optimistákhoz kapcsolódik e könyv anyaga, s ebben az író az emigráció felbomlását, az emigránsok egymással és önmagukkal való meghasonlását, lelki vívódásait mutatja be.