Tér és idő 1918 után / Prostor i vreme nakon 1918. godine

ELŐSZÓ HELYETT

A 2012. február 18-án megtartott konferencia apropója egy kilencven évvel ezelőtti esemény volt: a Magyar Pártnak, illetve a párt szabadkai szervezetének a megalakítása. Úgy döntöttünk, hogy ennek emlékére nemcsak emléktáblát avatunk és díszülést tartunk, hanem konferenciát is szervezünk, melyen az időről fogunk beszélgetni, a történelmi, sorsfordító, individuális és közösségi időről. Ezt a meghívó szövegében is megfogalmaztuk: „A többség és a kisebb­ség történelmi, társadalompolitikai viszonyrendszerének megközelítése, feltá­rása, szakmai-tudományos konferencia révén való körbejárása a megnyugtató és méltó – közös – európai jövő egyik alapfeltétele. Az idén első alkalommal megrendezésre kerülő tudományos konferencia apropója a kisebbségbe került vajdasági magyarság első pártja megalakulásának 90. évfordulója.”

Nem titkolt szándékunk az volt, hogy egy olyan, évente megtartandó kon­ferenciasorozatot indítsunk útjára, amelynek alapgondolata – meggyőződé­sünk szerint – a legátfogóbban és a legszabadabban, egyszersmind a törté­nelmi és társadalmi viszonyrendszerek figyelembevételével úgy fogalmazható meg, hogy: „tér és idő 1918 után”.

Úgy véljük, hogy a vajdasági magyarok számára, sőt mindenki számára, aki ebben a térségben él, ez a dátum mérföldkőnek számít. Ebben a vonatko­zásban tehát a tér és az idő szubjektiven értendő: a mi terünk és a mi időnk. Miénk, magyaroké – közösségileg és egyénileg –, akárcsak a horvátoké, szerbeké és bunyevácoké – közösségileg és egyénileg –, az őslakosoké és azoké is, akik két-három évtizeddel ezelőtt érkeztek. Mindannyiunké.

A tér és idő szubjektív értelmezésén kívül elkerülhetetlen a tudományos megközelítés, a tényekkel való szembenézés. Hiszen ez nyújthat valós fogó­dzót számunkra, ez alakíthatja megértőbb szemlélődéssé az egyéni olvasatot.

Talán nem mindennapi vállalkozás egy politikai párt részéről, hogy tudo­mányos konferenciasorozatot indít útjára, hogy a holnapról gondolkodva a jelen és a múlt megértésére törekszik, mégpedig egy történészek által segített átfogó szembesülési-megértési folyamat keretében. De nem is az volt a célunk, hogy mindennapi vállalkozásba fogjunk. És ezt most, hogy az első konferencia anyaga könyv formájában megjelenik, hadd erősítsük is meg: szolgálni kíván­juk ezt a folyamatot, mert meggyőződésünk, hogy jó ügyet szolgálunk: arra törekszünk, hogy a körülöttünk levő feszültségek oldódjanak, hogy jobban megértsük egymást, hogy nyitottabbak legyünk egymás iránt, hiszen csak így tudunk megbirkózni az előttünk álló nehézségekkel.

***

UTÓSZÓ

2012. február 18-án abból az alkalomból került megrendezésre a szabadkai Ma­gyar Tannyelvű Tanítóképző Kar dísztermében a Tér és idő 1918 után elnevezésű nemzetközi történészkonferencia, hogy a közönség és a neves tudósok méltó kere­tek között emlékezzenek meg a délvidéki/vajdasági magyarság első kisebbségpoli­tikai szervezetének, a Magyar Pártnak a megalakulására.

A történelemtudomány úgy tartja, hogy a délvidéki magyarság első kisebbség­politikai szervezete, a Magyar Párt 1922. szeptember 17-én alakult meg Zentán. Ez így is van, ha kizárólag az országos testületnek a létrehozásától számítjuk annak múltját. Miként azonban általában lenni szokott, ennek a politikai tömörülésnek is az előzményei előbbre mutatnak: az első kezdeményezések egészen 1921 végéig nyúlnak vissza, amikor a Bácsmegyei Napló szabadkai napilap hasábjain kibonta­kozott Jászi Oszkárnak és Dettre Jánosnak a kisebbségi magyarság akkori jelenéről és jövőképéről folytatott polémiája.

Hogy az itteni magyarság legitim szervezkedése végül az impériumváltás ne­gyedik esztendejében valósulhatott meg, annak külső és belső okai egyaránt voltak. Első helyen mindenképpen az új délszláv állam – az SZHSZ Királyság – állampol­gársági törvényét kell említenünk, mely az ún. optálási jogra hivatkozva egészen 1922. január 26-áig megtiltott mindenféle kisebbségpolitikai szerveződést. Az itt maradt magyarok állampolgárságát ugyanis alapjaiban ez a nemzetközi keret hatá­rozta meg. A délvidéki magyarság csak ekkor, az optálási kérvény átadási határide­jének a lejártakor léphetett az SZHSZ Királyság állampolgárainak a jogkötelékébe, elnyerve ezáltal – elvileg – a politikai jogokat is.

Az első politikai önszerveződés folyamatát megnehezítette az 1918 előtti világ súlyos öröksége: az egykori függetlenségi és munkapárti nekifeszülések és csatá­rozások eleven emléke, valamint az őszirózsás forradalom, a Tanácsköztársaság és az azt követő fehérterror időszakának a közelsége, feldolgozatlansága is. Nagyban megnehezítette a magyarság gondolkodói közötti megbékélést, az áthidalhatatlan­nak tűnő ellentétek feloldását a különböző társadalmi osztályok közötti éles konf­liktusok sokaság, sokszor ellenérdekeltségük is, amelyek az adott időszakban egész Európában hatványozottan nyilvánultak meg.

A legújabb kutatások arra mutatnak rá, hogy a pártkezdeményezés, a pártépí­tés munkájában a végső szót ugyan Budapest mondta ki, a Jugoszláviába szakadt magyarság általános érdekérvényesítésének lehetséges irányvételét, a formálódó Magyar Párt programját és a kisebbségi jogok dogmatikájának a megfogalmazá­sát a bécsi emigrációban élő Jászi Oszkáron kívül az ide – Szabadkára – szakadt októbrista emigráns újságíró, Dettre János és Grábel László pancsovai ügyvéd dolgozták ki. Ebben a munkában játszott kiemelkedő szerepet a Fenyves Ferenc tulajdonában lévő szabadkai napilap, a Bácsmegyei Napló, mely az új állam által generált támadások, a magyar intézményrendszer felülről történő leépítésének és a jogfosztások nehéz időszakában polémiáival nemcsak elméleti téren szembesítette az itteni magyarságot az adott helyzettel és annak tartós következményeivel, ha­nem megpróbálta az új keretek közé történő integrálódás célját az egyetlen járható úton megvalósítani: kézzelfogható programmal, gondolatokkal egy zászló alá hívni a félmilliós magyarság közül mindazokat, akiket társadalmi osztályuk, tagolódásuk vagy éppen személyes ellentéteik leküzdhetetlennek tűnő akadályként választottak egymástól szét.

A Bácsmegyei Napló hasábjain kibontakozó viták és a kulisszák mögött zajló háttéresemények ok-okozati összefüggéseinek eredményeként végül 1922. január 29-én a szabadkai Népkörben kezdődött meg az a szervezkedés, amely a Magyar Párt életre hívását volt hivatott elősegíteni. Az első viták után – a passzivisták és az aktivisták közötti nézeteltérések kulminálódásának időszakában – 1922. febru­ár 12-én az alulról felfelé való szerveződés elve mentén ugyancsak a Népkörben jött létre a Magyar Párt első – szabadkai – szervezete. Ha tehát arra a háládatlan feladatra vállalkozunk, hogy határt húzunk a történelem síkján, akkor a délvidéki magyarság kisebbségpolitikai szervezkedését innét, ettől a dátumtól kell szemlél­nünk.

A Magyar–Szerb Akadémiai Vegyes Bizottság néhány évvel ezelőtt azzal a céllal jött létre, hogy a történészek szakértelmével, tudásával, a kutatások során feltárt tényekkel felvértezve a két nép történelmi megbékélését előkészítse, illetve fényt derítsen a magyar–szerb múltat terhelő valamennyi eseményre, amely a második világháborúban, vagyis az 1941–1945 közötti időszakban történt.

E sorok írásakor – 2013 januárjában – minden jel arra utal, hogy a megbéké­lésre nem kell sokáig várni, még az idei év áprilisában sor kerül rá, amikor is a két ország államfője közösen hajt majd fejet előbb az 1944–1945-ös csúrogi magyar, majd az 1942-es szerb áldozatok emléke előtt.

Ahhoz, hogy a közös múltunk teljes legyen, hogy a mindmáig vérző sebek be­gyógyulhassanak, elengedhetetlen a múlt ok-okozati összefüggéseinek a megisme­rése és megértése a széles közvélemény számára is, mert – hadd idézzem March Bloch híres mondatát: – „A történeti adatok, források, szövegek, tények nem maguk­tól értetődőek, nem elég összeilleszteni őket, sokkal inkább elmúlt korok tanúi, akik önmaguktól nem beszélnek, hacsak nem kérdezzük őket”

A kisebbségi kérdés, ebben az esetben a délvidéki magyarság történetének, múltjának a megértése, amely elválaszthatatlanul összefonódik az immáron több­ségivé lett szerbség históriájával, csak akkor lehetséges, ha figyelembe vesszük azt a tágabb közeget és periódust, amely az adott közösségtől függetlenül változott, viszont annak mindennapi életére, kisebbségmegőrző stratégiáira, céljaira és lehe­tőségeire jelentős, sorsdöntő hatást gyakorolt.

A szabadkai konferencia főképp ezeket a koordinátákat kívánta feltárni a magyarországi és szerbiai, illetve vajdasági magyar történészek segítségével, s tette ezt a Ma­gyar Párt megalakulására való emlékezéssel, hogy általa átláthatóvá, kézzelfoghatóvá és megélhetővé tegye az ok-okozati összefüggéseket, jogi rendszereket, kisebbségvédelmi mechanizmusokat, kül- és belpolitikai megfontolásokat és lehetőségeket, társadalmi, kulturális és vallási kérdéseket, a kisebbségi lét lehetséges alternatíváit és stratégiáit, azok közösségépítő funkcióit behatároló tényezői mentén. Vagyis azt a mozgáspályát és teret, amely alapjaiban meghatározta e közösség két világháború közötti, s tegyük hozzá: mostani sorsát is.

A múlt megértéséhez kíván tehát ez a konferenciakötet hozzájárulni. Az előadá­soknak a szerzők által elküldött szövegét nem az elhangzásuk sorrendjében, hanem tematikájuk szerint csoportosítva adjuk közre magyar és szerb nyelven.