Tér és idő

"Ebben az évben szeretném megjelentetni tanulmánykötetemet" – nyilatkozta B. Szabó György 1952 legvégén, a következő évi kiadótervvel kapcsolatos körkérdés egyik részvevőjeként, s nyilatkozata arról tanúskodik, hogy nem valami mechanikusan felhalmozódott tanulmányanyag puszta gyűjteménye készül az alkotólaboratóriumban, hanem egy koncepciózus, tárgyi-tematikai és szellemi-programatikus szempontból egyaránt koherens, szerves belső egységet felmutató kötet: „Ebben a klasszikus magyar irodalom néhány kérdését vetem fel, és a nemzeti irodalom, a nemzeti kultúrörökség kiértékeléséhez szeretnék hozzájárulni. Talán sikerül helyet szorítani néhány olyan tanulmánynak is, amely a magyar irodalmi kritika és irodalomszemlélet kérdéseit tárgyalja."

S e koncepciózus tervnek meg is volt immár a teljes filológiai fedezete. Hisz ekkorra – 1952 végére – megíródott, és újság- vagy folyóiratközlésben meg is jelent már a Vörösmarty-portré; két nagy tanulmány Petőfiről s három Aranyról; egy-egy Tömörkény-, illetve Móra-medália; az Ady-tanulmány; egy József Attila-esszé és egy azonos tárgyú módszertani dolgozat. A magyar irodalomkritika és irodalomszemlélet történeti kérdésköréből pedig egy nagy cikksorozat. S hiába, mindennek s az elkövetkező évek rokon tárgyú és problematikájú újabb írásainak hosszú ideig – több mint fél évtizeden át! – nem lehetett „helyet szorítani" könyvkiadásunkban.

Nem mintha mellőzött, „félretett" vagy irodalompolitikailag „kegyvesztett" szerzőről lett volna szó. Ellenkezőleg, B. Szabó György 1952 és 1959 – a Tér és idő végre-valahára megjelenése – között egyik központi egyénisége volt irodalmi életünknek. Annak tanúságaként is, hogy az 1950-es „áprilisi Híd" fiatal táborának élére állásával önmaga ellen is kihívott kritikazuhatag gyorsan feledésbe merült.