Szobortalan égaljról jöttem

Almási Gábor szobortalan égalj alól indult el egy olyan életpályán, amely minden nehezen kiismerhető szakaszá­ban sokkal több erőt igényel, mint amit egy ilyen törékeny testalkat elbír a leküzdhetetlennek látszó feladatok megoldásának éveiben, napjaiban, óráiban. Ha életútját nézzük, olykor hihetetlennek tetszik az a végtelen türelem, amely kora ifjúságától kezdve érett koráig, el­ső kis munkáitól kezd­ve a kiemelkedő műve­kig nevét maradandó­vá tette.

A művész önéletrajza annak a kietlen környe­zetnek a leírásával in­dul, ahol alkotónk meg­ismerte a világot, a vi­lágban az embert. Küz­delmes életében az ak­kor még nálunk nem­igen népszerű tevékeny­ségének erőt adó forrá­sa a tehetségét állandó­an izmosító akarat és az olyan szívós természet, amellyel az Élet csak nagy ritkán ajándékoz­za meg az embert. Er­ről művei is tanúskodnak. Széles skálájában – az erőteljes drámai vonásoktól a spitzwegi humorig – művészete élő bizonysága annak, hogy tájunk megihletésében az innen kibonta­kozó szellemek milyen alkotásokkal ajándékoz­hatják meg kortársai­kat és – továbblépve – az utánunk követke­ző emberöltőt, melynek tagjai már itt is, de tá­volabb is, meglelik lép­teinek nyomát.

Ebben a kis könyvben egy darab művészélet tárul elénk a műterem falain belül és a falakon kívül: valahol, a mi ég­boltunk alatt...

Az őszinte önéletrajz félrelebbenti a függönyt. Bepillantást ad a szülői házba, a szatócsboltok­ba, a fülledt műhelyek­be, a sáros, izomszakasztó utcákba, a töméntelen gondok vilá­gába mindenfelé itt, Bácska északi szívében, ahonnan egy halk, sze­rény gyermek elindult hét évtizeddel ezelőtt az akkor még elérhetetlennek tetsző magasla­tok felé.