Sziromfészek

A Sziromfészek – Urbán János tizenötödik könyve – harminc gyermeknovellát tartalmaz. Az írások három idősíkot tárnak fel: az első a jövőt képviselő kisgyermekkor a maga világszemléletével, a szülők képviselte jelen és a nagyszülők képében jelenlevő múlt. Ezek az idősíkok hol egybemosódnak, hol rétegeződnek. Állandó jelenlétükben az egyik marxista tár­sadalmi alaptörvény tárgyiasul: a tagadás taga­dása. A gyermek világismerete ugyanis a szülők, nagyszülők révén nem „tabula rasa” módjára valósul meg, hanem általuk a természetet és társadalmat a maga mozgásában, fejlődésében látja, illetve láttatják vele. A gyermek így nem a tiszta, izolált fogalmakkal, jelenségekkel talál­kozik, hanem azok társadalmi hasznosságával vagy károsságával, a jelenségek társadalmi hát­terével, a félmúlt vagy a múlt hatásával a folya­matokra. Így helyet kaphatnak a maguk termé­szetességében a fejlődés előremutató tényezői, de ugyanakkor a gyermeki látásmódnak meg­felelő bírálat is elhangzik a visszahúzó jelensé­gekről, viselkedésformákról, társadalmi ellentmondásokról.

Külön értéke a kötetnek, hogy egyetlen benne szereplő elbeszélés, tárca, párbeszéd sem tendenciózus, s hogy humoruk természetesen fakad a helyzetekből, beszédfordulatokból. A szerkeze­tükben, stílusukban és nyelvezetükben egyedi írások annyi természetességgel, könnyedséggel íródtak, hogy az olvasónak az a benyomása, mintha maguk a szereplők mesélnék el a törté­neteket.

Ezt a közvetlenséget nyelvi fordulatokkal, stí­luselemekkel éri el Urbán János. Eszközei a köz­nyelv fordulatai, a népies szólások, hasonlatok. Ebben különböznek ezek a novellái azoktól az ugyancsak gyermekeknek szánt munkáitól, ame­lyeket hét évvel ezelőtt megjelent, Ajándék című könyvébe gyűjtött össze.