Színházi alapok amatőröknek

ELŐSZÓ

Az elmúlt évek során a sors úgy hozta, hogy betekintést nyerhettem a vajdasági amatőr színjátszók munkájába. Több előadásukat láttam, és olykor belekukkanthattam a munkafolyamatokba is. Sokszor leírtam már, hogy kreativitásuk, tenni akarásuk és a színjátszás iránti tiszteletteljes szeretetük hihetetlen ösztönző erőt gyakorolt rám. Mindig kíváncsian és izgalommal várom az új bemutatókat, amelyeket – ha másutt nem is, de – egy sajátságos, meghitt és végtelenül családias hangulatú szemlén, a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozóján egészen biztosan megtekinthetek.

Nagyrészt az itt szerzett tapasztalatok alapján született meg bennem a koncepciója ennek a könyvnek, amelyet elsősorban azoknak az embereknek ajánlok, akikkel ezen a szemlén találkoztam, akiknek a gondolkodásmódja, szakmai ismeretanyaga, alkotói munkafolyamata nem teljesen ismeretlen előttem. De ajánlom egyúttal mindazoknak, akiket érdekel a színház, akiket – akár a nézők soraiból, akár a reflektorfényben – csiklandoz a kíváncsiság: hogyan kell „színházat csinálni”.

Írásomban rendszerint a rendezőt szólítom meg, alkalmanként a színészt. Ez folyamatosan váltakozik a könyvben, hiszen munkafolyamatuk párhuzamos. Nem volt célom, hogy kizárólag egyikhez vagy másikhoz szóljak, főként mert sokszor színész a rendező, illetve a rendező játszik is, vagyis alkotómunkájuk szervesen kapcsolódik egymáshoz. Itt kell megemlítenem, hogy számos alkalommal felvetődött bennem a kérdés, milyen sorrendben következzenek a fejezetek. Ez abból fakadt, hogy a színházi alkotófolyamatok fázisai nem feltétlenül egymás után, sorrendben következnek, azaz nem akkor kezdődik a második fázis, miután lezártuk az elsőt. Ezek a folyamatok sokszor nem különíthetőek el. Ezért történik meg, hogy többször előrevetítek valamit, amiről majd csak később esik szó (de az előadás készítése során valójában már foglalkozunk vele), vagy visszautalok valamire, amiről fejezetekkel korábban már tárgyaltunk (de az előadás készítése során még mindig foglalkozunk vele).

A könyv elméleti fejtegetéseinek felhasználása szakmailag megalapozott, pedagógiai szempontból működőképes, a közönségápolás és -nevelés tekintetében sokrétű, ugyanakkor művészi színvonalát tekintve is igényes és potenciálisan sikeres színházi előadás vázát biztosíthatja.

Írásomban elsősorban realista színjátszással foglalkoztam, hiszen meggyőződésem, hogy a vajdasági amatőr társulatok előadásaiban ez a stílus gyökerezik a legmélyebben. Ez nem jelenti azt, hogy mellőzni vagy kerülni kellene azokat a színházi formákat, amelyek más szemszögből közelítik meg az adott színművet (például a groteszk, abszurd vagy a kortárs színházakra jellemző sajátságos stílusjegyeket) – azonban célom az volt, hogy fókuszáltan, egyetlen világosan követhető vonalra koncentráljak, amelynek tapasztalataira később már könnyedén építhetők további elképzelések.

Az elméleti fejtegetések legegyszerűbben a gyakorlati munka során érthetők meg. Ezért döntöttem úgy, hogy egy konkrét előadás megalkotását feltételezve mutatok be egy-egy témakört. Munkámhoz Örkény István Tóték című tragikomédiáját vettem alapul (ez a műfaji besorolás a szerző meghatározása), amelynek gondolatvilága, mondanivalója, cselekménye és szereplői kiválóan „működhetnek” a vajdasági társulatok többségében. A Tóték előadásmódja, szereposztása, részleteket érintő elgondolása számos variációra ad lehetőséget, ezért szeretném fokozottan felhívni minden olvasó figyelmét, hogy a könyvben említett példák nem az egyetlen, kizárólagos utat mutatják. Egy-egy jelenet, karakter vagy bármilyen más színházi probléma megoldásához számtalan ösvény vezet, az említettek csak kiragadott változatai a lehetőségek végtelen tárházának. Színházról beszélünk, és a színházban semmi sem biztos, itt minden relatív, minden változik, minden igazság szubjektív. Ez egy olyan varázslat, ami a felnőttek játéka. Bánjunk vele szeretettel és alázattal!

Remélem, kellemes és hasznos élmény lesz majd e kézikönyv olvasása. Kívánok Önöknek sok, gazdag, örömteli és sikeres színházi alkotómunkát!

A tanácstalanságok orvoslását, az amatőr színjátszó mozgalom életben tartását és fejlődését szeretné segíteni a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet egy – 2008-ban elindított – folyamatos képzési rendszerrel, és a képzésekhez kapcsolódó kézikönyvsorozat megjelentetésével. Elsőként egy hazai színházi szakembert kértünk fel arra, hogy útmutatást adjon amatőrjeinknek. A szerző a szabadkai Népszínház dramaturgjaként és a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozóinak zsűritagjaként szerzett tapasztalataiból kiindulva nyújt tanácsokat amatőr rendezők és színészek részére. Régóta ismeri csoportjainkat, és jól tudja, hogy amatőrizmusunk szinte teljes egészében a „realista” színjátszásból él. E hagyományos előadáscsinálásról, annak pilléreiről nyújt áttekintő képet. Írása elsősorban a rendezőkhöz szól. Nekik kínál támaszt ahhoz, hogy végiggondolhassák eddigi, spontán érzésekből fakadó rendezéseiket, és hogy tudatosíthassák az előadás készítésének egyes lépéseit, de a hivatásos színházak életébe is bepillantást enged, olyan részletekre és kulisszatitkokra is felhívja a figyelmet, melyekről az amatőrök sokszor megfeledkeznek.

A kötettől természetesen teljességet nem várhatunk, hiszen az előadáskészítés titkai kimeríthetetlenek. De végigvezetve bennünket a darabválasztás és a szövegfeldolgozás szempontjain, valamint a szerepek, az emberi viszonyok és a cselekmény kibontásán, számos gyakorlati tanácsot ad a szöveg színpadra állításának átgondoltsága érdekében. Apró példákat emel ki, melyekhez mindvégig Örkény István Tóték című művét hívja segítségül. Színházi alapfogalmakat ismertet, miközben óva int a színház eszközrendszerének következetlen használatától. Térképet rajzol a színjátszásról, hogy annak művelői otthonosabban, tudatosabban és magabiztosabban mozogjanak sajátos terepükön.

Kívánjuk, hogy sokan csipegessenek haszonnal e kötetből és a sorozat következő kiadványaiból.

A szerkesztő