A szén

A viharos évek tanúi nem mentek el közü­lünk nyomtalanul. Szen­vedésük, vergődésük, harcok nyomai éppúgy belevésődtek az időbe, mint ahogy a második világháború előtt a fe­kete készülődés és utá­na a mechanizált halál belevéste karmait a vá­rosok falaiba, a falvak földjeibe, mezőségeibe s ártatlanul meglapuló ta­nyáiba is.

Ennek a rengeteg tra­gikumot magában hor­dozó kornak volt már­tír költője Schwalb Miklós, akinek életútja sokrétűségével egy meg­rendítő történelmi re­gény. Szinte csodával határos, hogy mosolygó arccal járta végig a kenyértelenek keserves út­ját, s talán erős veretű lelkialkata tette oly ru­galmassá ahhoz, hogy még a legsötétebb na­pokban is meglelje a fényt. És ha már – egy szürke padlásszobában – nem birtokolhat­ta, legalább megcsillogtatta a fényt azok előtt, akik vele együtt mindig erre a fényre vártak.

Mozgalmi ember volt, fáradhatatlan szervező, akinek cselekedeteit a forradalom tüze hatotta át; újságíró, író, költő volt: a rohanást megsza­kító csöndes óráiban verseket, tárcákat, regé­nyeket, kritikákat irt. Bármelyik írását is ol­vassuk, mindegyik egy-egy kortársi üzenet azokból a forró s remény­telennek tetsző eszten­dőkből, amikor az em­ber igazi szabadságának eljövetelében csak a forradalmi lelkek, a fasiz­mustól meg nem mételyezett tiszta lelkek hit­tek.

Ez a kis könyv in­kább egy visszapillantás, ezért teljességre nem tarthat igényt. De amit Dér Zoltán gondosan megmunkált tanulmá­nyai felidéznek és a fá­radhatatlan gyűjtő ál­dozatos munkájával az olvasó kezébe ad, több a visszaemlékezésnél, mert ez az első lépés ahhoz, hogy megment­sük az író hagyatékát a mindent elnyelő feledés­től, és ez az első ilyen meleg szívű zászlóhaj­tás a mártír költő em­léke előtt.