Szabadka 1860.

ELŐSZÓ

Ormos Zsigmond

Ormos Zsigmond műtörténeti író 1813. február 20-án született Pécskán (Arad Vármegye), és 1894. december 17-én halt meg Budapesten. Tanulmányait Temesváron, Szegeden és Nagyváradon végezte a jogi akadémián. 1838-tól kezdő­dött politikai pályafutása, amikor Temes vármegye aljegyző­je, majd 1844-ben főszolgabírája, és végül 1848-ban az egyik országgyűlési képviselője lett. Az abszolutizmus időszakában a tanulmányainak és az írásnak szentelte az idejét. Időközben Bécsben, majd Olaszországban folytatta művészettörténeti ta­nulmányait, bejárta Erdélyt, Németországot, Franciaországot, valamint Ausztriát, és megalapozta műgyűjteményét. Ma regé­nyek, művészettörténeti, történelmi tanulmányok, újságcikkek szerzőjeként ismert.

1861-ben Temes vármegye aljegyzőjévé választotta. Az al­kotmány teljes helyreállítása után megyéjének alispánja lett és maradt 1871-ig, miután Temes vármegye főispánjává nevezték ki. Ezt a tisztséget egészen 1889-ig töltötte be.

Művészettörténeti érdeklődése és közéleti publicisztikája, valamint művelődés- és tudományszervező fáradozásai révén vált elismert személlyé. Közigazgatás-irányítói munkájában a megye különböző nyelveket beszélő lakosai közötti békesség fenntartását tekintette fő irányelvének. A magyar művészet- történeti szakirodalmat ő is maradandó művekkel gyarapítot­ta, de legalább ilyen fontos – és sokkal távolabbi időkre kiható – fáradozása volt, melyet a Bánság korszerű magyar művelő­dési és tudományos intézményeinek a létrehozásáért tett. Így az ő nevéhez fűződik a temesvári székhelyű Bánsági Történel­mi és Régészeti Múzeum – Társulat létrehozása is, melynek fő feladatául a Bánság múltjának feltárását, fellelhető művelődési javainak összegyűjtését, megőrzését szánta. A színjátszás, a képzőművészeti tevékenység, a rendszeres zenei élet és a sajtó képviselőit, szervezőit egyaránt támogatta. Magángyűjtemé­nyét ma is a temesvári múzeumok alapkollekciójaként tartják számon.

Az Ormos-gyűjteményről

Ormos Zsigmond, széles körű munkássága során, a Bán­ságban uralkodó társadalmi viszonyok után érdeklődve, be­gyűjtötte többek között azt a Szabadka helytörténetére vo­natkozó levéltári forrásanyagot is, melyet most teszünk közzé először.

Ma ezek a dokumentumok annak az Ormos Zsigmond csa­ládi levéltárának (Fondul familial – Ormos Sigismund) (1834- 1893) a részét képezik, melyet a Temesvári Országos Levéltár őriz. A romániai levéltárak és a Vajdasági Levéltár közötti, a kutatásról és kölcsönös tapasztalatcseréről szóló, 1964-ben lét­rejött megállapodás alapján beindult a romániai levéltárakban található, Vajdaság területére vonatkozó levéltári anyag felku­tatása és fényképezése. Így készültek el az Ormos Zsigmond családi levéltárából származó iratok mikrofilmjei is, melyek az újvidéki Vajdasági Levéltár mikrofilm-gyűjteményében kaptak helyet Ormos gyűjtemény – Temesvár cím alatt.

A Szabadkára és környező településeire (Sándor, Topo­lya, Pacsér, Moravica, Bajsa, Csantavér, Bajmok, Szeghegy és Feketics) vonatkozó etnológiai-topográfiai jelentéseket a sza­badkai Történelmi Levéltár kópiagyűjteményében (fotokópia formájában) őrizzük (F. 172.4.). A Szabadkára vonatkozó jelen­tést Flatt Endre „tartományi hercegségi biztos” állította össze.

A dokumentumok története

„Az 1849. november 18-i császári pátenssel törvényessé vált a Szerb Vajdaság és Temesi Bánság létrehozása. E külön közigazgatási területet ideiglenesen a Temesváron székelő tar­tományfőnök (Landesschef) irányítja. Bécs ezzel azt akarta megtorolni, hogy a magyarok a forradalomban a Habsburgok ellen fordultak. Az 1851. augusztus 17-i belügyminiszteri ren­delet a Szerb Vajdaság és a Temesi Bánság politikai közigaz­gatási szervezetét rögzíti. A közigazgatás élén, temesvári szék­hellyel, a kormányzó (Gouverneur) állt, s az egész tartományt öt közigazgatási területre (Kreis) osztották fel. A kerületek járásokra (Bezirk) oszlottak. A zombori kerületet a zombori, kúlai, apatini, bajai, zentai és a szabadkai járások alkották. A járások élén a járási főnökök (Bezirksvorstand) álltak. Szabadka, Zombor és Újvidék városokban a politikai közigazgatást a városi magisztrátus végezte. A kerületek székhelyein kerületi törvényszékeket (Kreisgericht) létesítettek. Szabadkán és kör­nyékén az igazságszolgáltatás a járásbíróság (Bezirksgericht) hatáskörébe tartozott. Az 1860. október 2-i diploma visszaál­lította a vármegyék önállóságát, majd a december 27-i rendelet megszünteti a Szerb Vajdaságot és a Temesi Bánságot (vissza­kerül Magyarországhoz).

A Szerb Vajdaság kora (az ún. Bach-korszak) merev központosítású bürokratikus rendszer volt. Hivatalaiban a német nyelv dominált, valamint az alacsony műveltségű és megvesz­tegethető idegen hivatalnokok intézkedései tartották rémület­ben a lakosságot. Vajdaság csak a nevében volt szerb, hiszen német volt a hivatalos nyelv. A lakosság ezen kívül szerb, ma­gyar, román és bunyevác nyelven is fordulhatott kérelmével a hatósághoz.” (Szabadka igazgatástörténetéből 1428–1918. Ta­nulmányok, dokumentumok, Bácsország könyvek, Szabadka, 1996. 83.)

Flatt Endréről

A Császári-királyi Helytartótanács 1859. augusztus 2-i rendelete alapján készült el a Járásához tartozó települések etnográfiai-topográfiai leírása. Ezeket a Járási Hivatal 1860 folyamán továbbította a zombori Császári-királyi Kerületi Hivatalon keresztül a Császári-királyi Helytartótanácsnak. A Szabadkára vonatkozó etnográfiai-topográfiai jelentést Flatt Endre tartományi hercegségi biztos állította össze.

A helytartóság 1854. október 4-i rendelete alapján a köz­ségi hivatalnokokat – kivéve a tanácsnokokat és az orvoso­kat – a kerületi hatóság nevezte ki. 1856-ban a helytartóság Flatt Endre helytartósági titkárt küldte Szabadkára a városi tanács és a községi hivatalok megvizsgálására, aki már 1857-től új ügykezelési rendszer bevezetésén munkálkodott. A ke­rületi hatóság 1858. január 1-ji rendeletében arról értesítette Szabadkát, hogy a városi hatóságot ideiglenesen újjászerve­zi. Flatt Endrét tartományi hercegségi biztos minőségében (landesfürstliche Comissär) – polgármesteri hivatallal járó fizetéssel – a megkezdett újjászervezés vezetésével bízták meg. A helytartótanács 1861 végén – Mukits János helyére – Flatt Endrét nevezte ki polgármesternek, aki hivatali te­endőit 1862. január 14-én meg is kezdte és 1867 februárjáig folytatta, amikor is az ország kormányzását átvette a Magyar Minisztérium. Flatt Endre Szabadka polgármestere a febru­ár 26-i közgyűlésen kihirdette az alkotmány életbelépéséről tudósító királyi leiratot, miszerint a szabad királyi városok visszanyerték független törvényhatósági jogaikat, a Miniszté­rium felszólította a szabadkai polgármestert is, hogy tartson tisztújítást. A választások után Mukits János lett a város új polgármestere.

Szabadka etnográfiai-topográfiai összeírása a korszak hivatalos német nyelvén készült el, gót betűkkel, Flatt End­re tartományi hercegségi biztos kézírásával. Feltételezzük, hogy a szerző a hatóság által kialakított kérdőívre küldte el a válaszokat. A német szöveget betűhíven közöljük, ezzel is dokumentáljuk az iratok eredeti nyelvezetét. A folytatásban a szöveg magyar nyelvű fordítása következik.

Szabadka város etnográfiai-topográfiai leírása sokrétű adatot szolgáltat a város múltjáról. A statisztikai adatokon kí­vül a beszámoló szót ejt a város történetéről, földrajzi fekvé­séről, vizeiről, talajáról, mezőgazdasági termékeiről, erdeiről, kézműiparáról, tanintézeteiről, jótékonysági egyesületeiről, lakásairól, lakberendezéséről, a lakosság szokásairól, öltözéké­ről, ételeiről, nyelvéről, ünnepeiről stb. is. A leírásban található adatok gazdagsága és tarkasága érdekes olvasmány a néprajz és a helytörténet iránt érdeklődőknek, annál is inkább, mert ez az első néprajzi leírása Szabadkának.