Súrlódás

Irodalmi köztudatunk mindenekelőtt mint kritikust és esztétát tartja számon Bányai Jánost, noha írósága kezdetén egészen egyértelműen a széppróza felé tájékozódott, aminek eredményeképp novellás kötetet tett közzé.
Legújabb műve, a Súrlódás, arról tanúskodik, hogy a prózaíró Bányai meglehetősen hosszú hallgatása intermezzo jellegű volt csupán, mondandói kiérlelése jegyében telt el, hisz jelen regénye, annak ellenére, hogy a közelmúlt eseményeinek kulisszái között játszódik, általánosabb jelentőségű s mélyen gyökerező problémáinkat is felöleli.
A főhős a teljes emberi kiégettség terhével vonszolja végig magát a regény lapjain, sem hinni, hitesen lázadni, sem reménykedni nem tud; egyetlen menedéke, utolsó szalmaszála a jelen, az állókép, mely múltjától és jövőjétől egyként megszabadítja. Réti Eszter sivatagos létét ábrázolja tehát a szerző, kopár, minden cicomától megfosztott mondatokban, s az olvasóra bízza, hogy a regény szövetéből fölfejtse e fiatal nevelőnő már-már lázálmas menekülésének valós okait.