Pedagógia és elidegenedés

ELŐSZÓ

Ez a munka azért boncolgatja az elidegenedés és a pedagógia viszonyának egyes – sajátos – jelenségeit, hogy az elidegenedés megszüntetéséhez, a szabad sze­mélyiségek szabad közösségének kifejlesztéséhez járul­jon hozzá.

A szabad személyiségek szabad közösségéhez vezető lehető utak egyike a jugoszláviai szocialista önigazgatás gyakorlata. Ennek a gyakorlatnak a pedagógia is alkotó­része. A munka tehát az elidegenedés és a pedagógia vi­szonyát a jugoszláviai szocialista önigazgatás gyakorla­tának körülményei közepette vizsgálja. Célja, hogy a szo­cialista önigazgatás pedagógiai elméletének és gyakorla­tának fejlődését – elidegenedése megszüntetését – szol­gálja.

A pedagógiai elmélet és gyakorlat megközelítése fi­lozófiai jellegű, legalábbis ilyen szándékú. Filozófiai ki­indulópontját az a meggyőződés képezi, hogy a termé­szettel folytatott szükséges és örök anyagcsere révén (Karl Marx) az ember saját tevékenységében objektiválódik, az­az anyagi és szellemi viszonyrendszerek társadalmi-tör­ténelmi totalitását hozza létre és ebben a totalitásban – azt megteremtve, azzal meghatározva és azt megváltoz­tatva – fejlődik. Az emberi objektivációk totalitása a történelem folyamán elidegenedett alakban fejlődött és fejlődik. Az elidegenedés történelmileg keletkezett, tehát meg is szüntethető. A pedagógia elidegenedett objektiváció. A pedagógia elidegenedése a társadalom totalitá­sának elidegenedettségéből fakad s a társadalom totali­tásának felszabadulásával szűnik meg elidegenedettsége. Az elidegenedés megszüntetése egyedül a forradalmi te­vékenységtől, maguktól az emberektől függ.

Ez a munka az elidegenedett létezést, tehát azt, ami „van”, mindig annak alapján bírálja, ami „kell”; tehát egy érték tételezéséből indul ki, a múltat és a jelent egy megvalósítható lehetőség – a jövendő – szemszögéből vizsgálja. Érték mindaz, ami a szabad személyiségek sza­bad társadalmának kibontakozását segíti elő, azaz az ember nembeli – generikus – lényegének szabad kifejlő­dését jelenti.

Módszertanilag a munka az „általánostól a különö­sig” elvét követi. Ez teszi lehetővé, hogy az elidegenedés­nek és a pedagógiának, illetve az elidegenedett pedagó­giának csupán egyes vetületeit vizsgálja. Az elidegenedés és a pedagógia is igen összetett jelenség. Kimerítő elem­zésük, különösen pedig egymáshoz való viszonyuk kime­rítő elemzése hosszadalmas és multidiszciplináris kutató­munkát igényelne. Erre viszont nem várhatunk, mert a gyakorlati élet megoldásokat sürget. Az „általánostól a különösig” elve lehetővé teszi, hogy csupán egyes – az író által jelentősnek vélt – jelenségek egyes szempont­jai-vetületei kerüljenek az elemzés „terítékére”. Már ezek helyes vagy csak némileg helyes társadalomontoló­giai vizsgálata is eredmény az elidegenedés megszünte­téséért vívott küzdelemben. Persze, a részelemzések min­dig azt a veszélyt rejtik magukban, hogy a „fák eltakar­ják az erdőt”, mert az az igazság, hogy nem érvényes az a tétel, amely azt állítja, hogy ami érvényes a részre, az érvényes az egészre is. Ez a munka sohasem állítja, hogy az egyes elidegenedés-jelenségek általánosak. Csupán be­tegséggócoknak tekinthetők. Ezért kell idejekorán felis­merni és semlegesíteni – gyógyítani a bajt.

Végezetül csak annyit, hogy a munka nem használ pontos, azaz hivatalosan megszabott pedagógiai szakki­fejezéseket. Így a tanító, tanár, pedagógus, nevelő stb. kifejezések egy dologra vonatkoznak: a pedagógust jelö­lik meg. A pontosabb értelmezés mindig a kísérőszövegből – a kontextusból – derül ki. Hasonlóképpen hasz­nálatos az iskola, középiskola, szakiskola stb. fogalom is, hiszen a hivatalos kifejezések nem eléggé közismertek és néha kilométer hosszúságúak. Ha pedig ez a munka el­sődlegesen filozófiai szempontból vizsgálja a pedagógiát, akkor a széles körű értelmezés és a pontos kifejezések elhagyása nemcsak megengedhető, hanem a munka cél­jából eredően kívánatos is.

Az itt közölt írások némelyike még a hetvenes évek elején készült, másika pedig egészen friss. Voltaképpen felhasználtam mindazt a tapasztalatot, melyet negyed év­század alatt mint falusi néptanító, általános iskolai ta­nár, tanítóképző intézeti tanár, pedagógiai főiskolai, majd egyetemi tanár szereztem, de azt is, amit filozófiának vélek. Hogy milyen sikerrel, azt az olvasóra bízom.

Szabadkán, 1980 tavaszán

Bodrogvári Ferenc

A nemrég fiatalon elhunyt Bodrogvári Fe­rencnek korán félbeszakadt alkotómunkája eredményeként – a szépszámú tanulmány és cikk mellett – több könyve jelent meg szerbhorvát nyelven. A Pedagógia és elidegenedés című posztumusz művét itt nyújtjuk át az olva­sónak. Ez az első magyar nyelvű önálló kötete, amelyben filozófiai megközelítéssel, a filozófia egyes tételeinek, nagy filozófusok gondolatainak felhasználásával igyekezett feltárni a pedagó­giai elmélet és gyakorlat néhány lényeges és időszerű kérdését, lemaradásának és tévutainak mélyebb gyökereit – elidegenedésének egyes megnyilvánulásait és okait. E nagyszerű gondo­latokat és sugallatokat tartalmazó értekezés – amelynek legfőbb erénye a mélyrehatolás és a messzelátás – időszerűségét ékesen bizonyítja a felvetett kérdések egész sora, mint például a társadalmi értékrendszer, a társadalomfejleszté­si és a nevelési célok összefüggése; az általános képzés és a szakképzés viszonya; a pedagógia szerepe – aktívabb tényezővé válása – a társadalom átalakulásában. Továbbá az életre való felkétítés, az elmélet és a gyakorlat, az iskola és a társadalom kapcsolata, az áruviszonyok ki­alakulása és az erkölcsi követelmények ellenté­te, az elszürkülés, a szürkeség erénnyé való vá­lása mint reformtörekvéseink gócpontjai és akadályai kerültek itt a szerző bonckése alá a megfelelő filozófiai tételek tükrében. A totális és szabad ember, ember személyiségének tel­jes kibontakozása mint alapvető nevelési és társadalmi cél mindennek a kiindulópontja és moz­gatóereje. Ennek megvalósításához van szükség alkotó pedagógiára és pedagógusokra, aminek viszont egyik fontos feltétele az elidegenedés megszüntetése.

Ez a munka is meggyően bizonyítja, milyen nagy szükség van – a pedagógia fejlesztése cél­jából – ilyen interdiszcipnáris jellegű hozzá­állásra és tanulmányokra.