Önéletrajz

ELŐSZÓ

Nem véletlen, hogy Lövei Mihály önéletrajzát azzal kezdi, hogy 1905-ben, az akkori polgári erkölcs és törvények megbé­lyegzettjeként született. A század eleji úrhatnám, „ki vagyok, mi vagyok” rang-kórság világában ő szó szerint senki, semmi se volt. A „valaki vagyok”-ot elsősorban a pénz, a mindenható pénz jelentette, aminek ők mindig híján voltak. Édesanyja hol a jómódú polgári családoknál cselédeskedett, hol napszámba járt el, akár messzi vidékre is. A szegény embernek ebben az időben a becsületén kívül más egyebe nincs. Erre azután nagyon büszke, nagyon iparko­dik rá vigyázni. Szégyenben maradni, leányfejjel gyereket szül­ni a főbenjáró bűnök egyike. Az apátlanul nevelkedő Lövei Mihály minderre már ko­ra ifjúságában rádöbben. A fennálló rend igazságtalansága elle­ni, kezdetben öntudatlan lázadást, az őt és a családját ért soro­zatos sérelmek egyre szítják, fokozzák. Ugyanakkor a zentai Tisza-part nyomornegyedeiben gyak­ran elhangzó rebellis, lázadó szót már gyerekkorában magába szívja. Az első világháborút megjárt, a vörös- és az őszirózsás forradalomban résztvettektől egyre gyakrabban hallja azt, hogy a szegény ember élete szebb, jobb, boldogabb is lehetne, ha... Cipészinasnak szegődik el, majd alig 17 éves korában, hogy a kor szokása szerint világot lásson, útlevél híján átszö­kik Magyarországra, Pestre megy. 1922-őt írnak. A már fényár­ban úszó, cigányzenétől hangos főváros szélén sokasodó mun­kástelepeken hihetetlen nyomorral, szegénységgel találja szem­ben magát. Pestről hazaérve, Zentán a munkásmozgalomba 1923-ban kapcsolódik be. A rákövetkező évben már tagja az ifjúkommunis­ták sejtjének, 1925-ben pedig titkára lesz a szakszervezet helyi tanácsának, majd 1926-ban tagja a pártbizottságnak. Időközben tanul, tanít, agitál, részt vesz a bérmozgalmak­ban, szervez, számos vidéki elvtárssal ismerkedik meg, tart fenn állandó kapcsolatot. 1927-ben a helyi pártbizottság titkára lesz, és az is ma­rad 1932-ig, amíg le nem tartóztatják. Szabadkára viszik, ott kegyetlenül megkínozzák, és súlyosan megbetegszik. Öthónapi fegyházra ítélik, amit Požarevacon tölt ki. Kiszabadulása után mint „megátalkodott” kommunistát ál­landóan figyelik, szemmel tartják, zaklatják. A gyakran betegeskedő Lóvéi Mihály – habár a mozga­lomtól, a párttól továbbra sem szakad el – rendkívül óvatos, konspiratív. Viszont a tömegek mozgósítását – ami nélkül egy mozgalmat se lehet győzelemre vinni – a lebukás veszélyével együtt kellett volna vállalnia. Önéletrajzában, amelyből részleteket közlünk, nemcsak a munkásmozgalomról, a párt munkájáról, törekvéseiről, küzdelmei­ről szól, de egyben hű korképet is ad a húszas és a harmnicas évek áldatlan társadalmi, gazdasági és politikai viszonyairól.

Zenta, 1982 februárjában. Keresztényi József