Óda a regényhez

Az Óda a regényhez egyetlen lélegzetre "elmondott" hosszú verses konfesszió, döbbenetes vallomás a korról, amelyben megszületett, a világról, amelyben költője él. Kegyetlen alkotás ez, költője nem ismer kíméletet sem önmaga iránt, sem a világgal szemben, a kibeszélésnek arra a szintjére jutott el benne, amely költészetünknek csak ritka nagy pillanatait jelölte eddig. Ha ehhez a műhöz hasonlót keresünk a jugoszláviai magyar költészetben, akkor Domonkos István jut eszünkbe. A Kormányeltörésben hátborzongató dadogása, vagy a Kuplé összecsengő sorvégeinek gyászzenéje, amely ugyancsak a leszámolás szándékával született meg költészetünkben. Brasnyó István ebben a művében túllépett a nyelv vallatásának - faggatásának költői munkáján, s a kimunkált saját versbeszéd birtokában írja versépítményeit az egyetemes emberi szorongások megfogalmazása, a valóban jelentős emberi tartalmak megalkotása igényével. Érett alkotó érett alkotása az Óda a regényhez, akkora súllyal és emberi-költői fedezettel, amely tiszteletet kell ébresszen olvasójában. Bizonyos vagyok benne, hogy olyan művek társaságában fogja majd emlegetni a jövő irodalomtörténete, mint Szilágyi Domokos Kényszerleszállása, amely az egyetemes magyar irodalom nagy nemzedéki vallomásaként őrződött meg emlékezetünkben.