Negyvennégy levél

A »költő családon belül« – az első pillanatra úgy véljük – nem alkotói, hanem hétköznapi emberi arcával néz felénk: úgy, ahogy a szülői házban élt, vagy oda hazalátogatott, vagy az ott töltött órákat visszaálmodta távolodó éveiben. De nem! Ezek a levelek, ha a családtagokhoz íródtak is, elválaszthatatlanok a poéta lelkének, a műves költőnek szakadatlan alkotói vívódásaitól. Ezt nem lehet kettéválasztani, mert Kosztolányi lelkében – nézzük csak verseit, regényeit, novelláit, tárcáit – ő és a család egy és oszthatatlan, mint Marcel Proustnál, aki az eltűnt idő nyomában járt.

(részlet)