Vinkler Imre, Balázs G. Árpád, Hangya András, Baranyi Károly, Farkas Béla, Almási Gábor és Oláh Sándor után újabb kiváló képzőművész életét és életművét ismerhetjük meg az Életjel miniatűr sorozatának jóvoltából. Petrik Pálét, aki nem csupán Szabadka festészetének történetében foglal el kiemelkedő helyet, de a vajdaságiéban is.
Önéletrajza egy rendkívül gazdag és változatos opusba enged betekintést. Noha sokan és sokat írtak róla, pályarajzát mégis érdemes elolvasnunk, mert eligazít munkásságában, sok mindent, amit eddig nem vagy csak kevésbé értettünk, megmagyaráz, így például azt, hogyan keletkeztek homokképei, amelyeket nem egy kritikus kivételes értékűeknek tart.
Jeles művészről lévén szó, természetesen elsősorban az alkotási folyamattal kapcsolatos sorai érdekelhetik az olvasót, de nem kevésbé érdekesek könyvének azok a fejezetei sem, amelyekben gyermekkori emlékeit, fiatalkori élményeit, a művészekkel való megismerkedését, háborús viszontagságait, az újrakezdés nehézségeit, sikereit, sikertelenségeit, a szabadkai színházban eltöltött éveket írja le. Megelevenedik előttünk a művésztelepek élete a maguk sokszínűségével és részvevőinek a sokaságával, voltaképpen az a kor, amelyben Petrik Pál élt és alkotott, s azok az események, amelyeknek részese vagy szemlélője volt. Márpedig az elmúlt csaknem fél évszázad során sok mindent látott és megélt, amiről érdemes volt számot adnia. Hiszen – mint mondja – képei általában vizuális élmények alapján születnek, de a látvány mögött mindig ott rejlik az élet is.
Különösen figyelemre méltó kötetének az a része, amelyben színpadterveinek születéséről számol be. Vallomásértékűek ezek a sorok, mert elsőként vállalkozott nálunk arra,hogy beavasson bennünket ennek a munkánaka titkaiba, rejtelmeibe.
A pályaképet az önálló és közös kiállítások, valamint a róluk szóló méltatások adatai és festmények, rajzok reprodukciói teszik teljesebbé.