Mosolygó Tisza mente

ELŐSZÓ

Tőke Istvánt évtizedeken át foglalkoztatta az itt csak töredékesen bemutatott anekdotagyűjtemény közrebocsátásának a gondolata. Sze­rénysége, a nyomtatott szó iránti tisztelete és talán túlzottnak is mond­ható aggályoskodása volt az egyik oka annak, hogy ez csak most, idő előtti távozása után került az olvasó asztalára. Pedig tudatában volt, hogy olyan anyaggal dolgozik, amely rendkívül érzékeny a gyorsan múló idő korróziójára, s menthetetlenül süllyed el a tegnapi emberrel együtt. Olyan anyaggal, amely önmagán túlmutatva egy alig letűnt korszak hétköznapjainak, a félmúlt szemlélet-, gondolat- és érzésvilá­gának semmi mással fel nem idézhető ízeit és árnyalatait képes felvillan­tani, megéreztetni a maradékkal. Nem ok nélkül idézi a Hídban közzé­tett anekdotáihoz írt előszavában Illés Endre szavait: „ ... ez a mikroműfaj sokszor jobban átvilágít egy-egy embert, egy-egy helyzetet, egy-egy kort, mint a hosszú lélekbúvárlások. Kulissza nélkül tudja a lényeget felidézni.”

(...)

(részlet SZELI István Előszavából)