Magyar nyelvű oktatás a Vajdaságban 1944-től napjainkig

ELŐSZÓ

A vajdasági magyarság egyik létkérdését, az anyanyelvén folyó oktatás csaknem fél évszázados alakulását, helyzetét és kilátásait próbáltam felvá­zolni és elemezni ebben a munkámban. Egy kisebbségben élő etnikai cso­port oktatásügyi kérdései valóban a legfontosabb sorskérdések közé tartoz­nak. Erről meggyőzően tanúskodnak az itt közölt adatok, információk és a belőlük levont következtetések. Ha ezen a téren visszafejlődés vagy elsorva­dás következik be, ha a különböző tényezők hatására a magyar nemzetiségű tanulók ezreit rekesztik ki az anyanyelvű oktatás rendszeréből, a léte, a fennmaradása kerül veszélybe.

Az ilyen elemzések és következtetések természetesen nem azt a célt szol­gálják, hogy az amúgy is eléggé csüggedt, megfogyatkozott vajdasági ma­gyarságot demoralizálja, a benne kisebb vagy nagyobb mértékben már éb­ren lévő kilátástalanság érzését fokozza. Ellenkezőleg, a kialakult negatív folyamatok megállítását és az ébredést, a helyzet javulását kívánja szolgálni. A tények fölötti elsiklás, a tétlenség, a tanácstalanság, a bánat csak fokozza a bajt, súlyosbítja a helyzetet: a változtathatatlanba való belenyugvásba tor­kollhat. Ez a mi ügyünk, amely jövőnket is magában foglalja. Nekünk kell vele minél behatóbban foglalkoznunk, nekünk kell elsősorban a megfelelő megoldások után kutatnunk – önmagunkat felrázva és összefogva.

Munkámban gyakran érintem a különböző külső és belső tényezők hatá­sát a magyar tannyelvű oktatás alakulására, a kisebbségi jogok csorbítására és a mögötte meghúzódó asszimilációra való törekvést, a bennünk – szülők­ben, tanulókban, pedagógusokban – dúló harcot, töprengéseket, gyakori megalkuvást, a nemzeti azonosságtudat és a kisebbségi tudat hiányát. Ez mindenki számára ösztönzésül és útmutatásul szolgálhat, hogy őszintén szembenézzen önmagával és igyekezzen az eddiginél jobban megtalálni a maga helyét és szerepét ebben a mind bonyolultabbá váló helyzetben – kisebbségi sorsban. Ezért ez az írás mindenkihez szól: a pedagógusokhoz, az iskolai vezetőkhöz, az oktatás irányítóihoz, a tanulókhoz, a szülőkhöz, nagyszülőkhöz, hiszen az oktatással mindenki valamilyen kapcsolatban van vagy volt.

Elemzésemben felöleltem a vajdasági magyar tannyelvű oktatás mindhá­rom fokozatát (az óvodai nevelést csak érintettem) az általános képzéstől az egyetemig, feltárva az egyes fokozatok között kialakult összefüggéseket és kölcsönhatásokat. Külön figyelmet szenteltem az egyes reformmozgal­maknak, elsősorban az 1975-ös reformnak, amelyek inkább káros, mintsem fejlesztő hatással voltak a magyar nyelvű oktatásra, különösen az oktatási hálózat alakulására. A szavak és a tettek, a szavatolt jogok és a megvalósítás gyakori ellentmondásai kerültek így napvilágra. A társadalmi-politikai hát­tér, az oktatáspolitika kinyilatkoztatott és rejtett céljai, illetve a köztük ész­lelhető ellentétek bénító hatása az anyanyelvű oktatás teljes megvalósításá­ra, a számadatok és a visszafejlődés tükrében világossá tette, melyek azok a mozgató erők, amelyek a fejlődést gátolják.

A reális tényfeltárásra, az állapotok tárgyilagos bemutatására törekedve, nem hallgathatom el saját fogyatékosságainkat, hibáinkat sem: az önpusztí­tás lesújtó jelenségét, a bátortalanságot, a meghunyászkodásra való hajlan­dóságot, az összefogás hiányát.

Az anyanyelvű oktatás nem minden vonatkozását öleltem fel kellő elmélyültséggel (az igen fontos tartalmi és nevelési vonatkozásait csak érintet­tem), ami a munka folytatására ösztönöz.

Egyik alapvető célom volt a fejlődés alapfeltételeinek az azonosítása és a fejlődés távlatainak feltárása. Így jutottam el az önkormányzat megvalósítá­sának szükségességéhez és lehetőségeihez. Bízva az ország demokratizálá­sában és az itt együtt élő népek ilyen alapon létrejövő gyümölcsöző együtt­működésében, valamint a saját erőnkben, ittmaradásunkban, erre az össze­tett feladatra, már most, az előkészítő fázisban, mindannyiunknak fel kell készülnünk. Ehhez ismernünk kell a múltat, a jelent – a felgyülemlett prob­lémák súlyát és a jövőbe, a XXI. századba vezető utakat.

Dr. Tóth Lajos nyugalmazott egyetemi ta­nár már több mint négy évtizede szívügyének tekinti az oktatás fejlesztését és azon belül a magyar nyelvű tanítás ügyét Jugoszláviában, illetve Vajdaságban. Hosszú pályafutása so­rán megjárta a ranglétra minden fokozatát: a falusi tanítói hivatástól az egyetemi katedrá­ig. A különböző vezetői posztokon (mint álta­lános iskolai igazgató, tanügyi tanácsos, a sza­badkai tanárképző főiskola igazgatója) alkal­m a volt tapasztalatait munkatársainak tapasztalataival gazdagítani. Sohasem szakadt el a gyakorlattól – tudományos kutatómunká­ja is az iskolához, az oktató-nevelő munka fo­lyamataihoz kötötte, így az elméleti tételeket a gyakorlatban ellenőrizhette. Kutatói és elemző tevékenységét igyekezett a kulcsfon­tosságú kérdésekre összpontosítani. Nem ri­adt vissza a megoldásra váró problém ák össszetettségétől vagy érzékeny voltától.

A magyar tannyelvű oktatás évtizedes fej­lődéséről, alakulásáról sok cikket és több tanulmányt jelentetett meg. Írásainak vissz­hangja arra ösztökélte, hogy ezekkel a kérdé­sekkel, amelyek egyben a kisebbségben élő itteni magyarság sorskérdései, behatóbban foglalkozzék. Szükségét érezte egy átfogó, a fejlődésünket hűen tükröző összefoglaló el­készítésének, hogy tám pontot és segítséget nyújtson az igen bonyolult és nehéz helyze­tünkből való kiláboláshoz. Nem hallgatta el saját hibáinkat sem: az önpusztítást és azt, hogy sok magyar szülő lemond alkotmányos jogáról, az anyanyelvi oktatásról gyermeke kárára.

Ez a könyv felöleli a vajdasági magyar nyelvű oktatás úgyszólván minden lényegbe vágó kérdését. A helyzet súlyosságát nem csak az aggasztó tanulói létszámcsökkenés il­lusztrálja, hanem a visszafejlődés, az elsorva­dás több cáfolhatatlan jele is erre utal. A kö­tet tartalma, következtetései, előrelátásai nem a lehangoltság és a távlattalanság érzését kívánják fokozni. Ellenkezőleg: a megmara­dásunkat, ittmaradásunkat és fejlődésünket, egy magasabb minőségi szint elérését kívánja szolgálni. Nem a passzív visszavonulást, sirán­kozást és meghunyászkodást növelni, hanem a terhek, a feladatok még tudatosabb vállalá­sát elősegíteni elsősorban a pedagógusok ré­széről. Ugyanakkor a nemzeti tolerancia, az egyenjogúság alapján megvalósuló békés együttélés szellemét is sugallja. Éppen ezért hisszük, hogy felkelti a pedagógusok, iskolaigazgatók, a tanulók és a szülők érdeklődését; hogy tájékozódásul, eligazodásul és bátorítá­sul szolgál számukra, és hozzájárul a vajdasá­gi magyarság jövőjének megalapozásához.