A magyar függetlenségi harc 1848–1849-ben a Délvidéken

A szerző kiadásában 1902-ben Budapesten a Márkus Samu Könyvnyomdájában nyomtatott könyv hasonmás kiadása.

ELŐSZÓ

A magyar függetlenségi harc 1848–1849-ben a dél-magyar­országi hadszinhelyen kezdődött s ugyanott nyert tragikus befejezést.

Munkám ama hadműveleteket tárgyalja, melyekben a magyar hadak a fölkelő szerbek s utóbb az egyesitett osztrák­–szerb csapatok ellen harcoltak.

Az ellenfél részéről ezen hadműveletek politikai alapon két külön epochát képeznek, – a szerb vajdaságért, majd az egységes monarchiáért való harc által; de miután ezeknek katonailag csak egy közös céljok vala: a magyar hadsereg leverése, e két időszakot magyar hadtörténeti munkámban külön választani fölöslegesnek tartottam.

Eme hadmüveletek néphadak és rendes csapatok kisebb és nagyobb szabású vállalatait s a déli magyar hadseregnek a déli osztrák hadsereg ellen intézett küzdelmeit tárják elénk.

Fontos részei ezek a magyar haditörténetnek, melyekből okulhat az utókor. A kisebb és nagyobb vállalatok igen alkal­masok arra, hogy az ifjabb katonai nemzedéknek a csapatvezetésben tanító iskolául szolgáljanak.

A délvidék harcterületeit bejárván, megösmerjük Szt. Tamásnak 1848-ban európai hírnévre alig érdemes szereplését. Az uj nemzedék megjegyzi magának, hogy a gyászos polgár­harcban Fejértemplom, Periasz, Strázsa (Lagerdorf), Jarkovácz, Hegyes, Mosorin, stb. a magyar fegyver-dicsőség maradandóan emlékezetes helyei.

A honvéd zászlóaljak egy része (ezek közt a hires vörös sipkás 9-ik zlj.) a délvidéken nyerte a tűzkeresztséget, a férfias küzdelem első. iskoláját; e zászlóaljak már itten s utóbb a főhadszinhelyen (a Tiszától az osztrák határig) s Erdélyben is, vitézkedésükkel bámulatba ejték a müvelt világot.

Az itthon volt magyar ezredekből az egri Wasak, a nagy­váradi Mihály nagyherceg – ma József főhercegünk ezrede, a debreczeni Don Miguelek, – Ferencz-Károly, Turszky s a többi ezredek zászlóaljai, mind meg annyi hősök, már a dél­vidéken küzdötték ki a nem múló fegyver dicsőség hervadha­tatlan babérjait.

Ezredjök nevelte e vitéz csapatokat s ezek képezték a honvédeket, nevelvén bennök a katona legszebb erényét a vitéz­séget, melyet az ellenségben is becsülnünk és tisztelnünk kell.

A kiváló erkölcs mellett tárgyilagos önbirálattal, fogyat­kozásainkat is a hazai történelemből ismerhetjük csupán, – mig a hadmüveletek a haza földjén tájékoztatnak bennünket.

A fentiekből kitetszik, hogy munkámat nem a politikus­nak, de a hadtörténelem kedvelőinek írtam. A délvidéken tartóz­kodván, több harcterületet szemrevételezés folytán megösmertem. Ezeket s a rendelkezésre álló – ugyan bőséges, de még mindig hiányos – adat anyagot tanulmányozva, a dél-magyarországi hadszinhelynek eddig kevés részletességgel tárgyalt hadi eseményeit tanulmányszerüleg – s úgy vélem – tárgyilagosan megirva – adom át az olvasónak.

Szabadkán, 1901. szeptember hónapban.

Olchváry Ö.

***

A szerzőről (Utószó)

A magyar történelem egyik legjelentősebb, sorsdöntő eseményével az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc történetével a történetírás nem sokkal annak befejeződését követően kezdett el foglalkozni, és foglalkozik kitartó figyelemmel napjainkban is. A máig jelentősre duzzadt magyar tör­téneti irodalomban és a történelmi tudatban a délvidéki események – ritka kivétellel – sohasem álltak a magyar történetírók és a történettudomány fi­gyelmének középpontjában, annak ellenére sem, hogy 1848-49-ben az első katonai összetűzések a „dél-magyarországi hadszínhelyen” kezdődtek el, „s ugyanott nyertek tragikus befejezést” is.

A délvidéki eseményekkel – a legjobb szakértőjüknek számító Thim Jó­zsef művei mellett – a XIX. század utolsó évtizedeiben elsősorban a Bács-Bodrog Vármegye Történeti Társulata körül gyülekező szerzők foglalkoztak részletekbe menően – és nem mindig elfogulatlanul.

A XIX. századi szerzők történeti művei közül azonban, műfajánál és mód­szerénél fogva, megkülönböztetett figyelmet érdemel Olchváry Ödönnek A magyar függetlenségi harc 1848-1849-ben a Délvidéken (Egy áttekintő- és 9 csata-vázlattal) című műve, amely a tájainkon lejátszódó események első, és máig is egyetlen hadtörténeti elemzése.

Az 1851-ben született Olchváry Ödön katonai karrierje 1871-ben kezdő­dött, amikor az előzetes tiszti tanfolyamot követően a Ludovika Akadémián, majd a brucki lövésziskolán részesült hadászati képzésben. Tiszti karrierjét szokványosnak mondhatnánk, ha azt 1887-ben és 1889-ben nem szakította volna meg tanári működése a Ludovikán, valamint a gyakran megjelenő ha­dászati és hadtörténeti tanulmányai, amelyekkel talán a karrierjében megélt csalódásokat orvosolta.

A korabeli kiadványokban számos hadászati és hadtörténeti dolgozata jelent meg, közülük hadd emeljük ki a Hunyadi János hadjáratai című, 1886- ban készült értekezését a Ludovika Akadémia Közlönyében, és az 1888-ban íródott, a Hadtörténeti Közleményekben megjelentetett munkáját, A magyar államterület déli és Balkán félszigeti északi hadszínhelyeinek hadiméltatása és levelezését. A millenáris kiállításra ő készítette el a muhi csata leírását, amely ott kiállításra is került, és egyben ez a legtöbbet emlegetett műve is.

A történelmi események iránt érdeklődő olvasó ezúttal A magyar függet­lenségi harc 1848–1849-ben a Délvidéken című művét veheti kézbe, amely először Szabadkán jelent meg 1902-ben.

Olchváry Ödön 1899. április elsején került Szabadkára, ahol a szabadkai VI. honvédezred kiegészítő parancsnoka lett. Feltételezhetően ekkor kezdett el foglalkozni az 1848–49-es délvidéki hadieseményekkel is, és a lehetőséget kihasználva személyesen is bejárta a legnagyobb csaták helyszínét, tehát nem „vakon”, terepismeret nélkül írta hadászati elemzéseit.

Nem tévedünk, ha azt mondjuk, hogy ez idáig csak szűk szakmai körök­ben ismert műről van szó. Olchváry, ahogyan művének előszavában maga is mondja, azokkal a hadműveletekkel foglalkozott, amelyekben a „magyar hadak a fölkelő szerb s az utóbb egyesített osztrák–szerb csapatok ellen har­coltak”. Vizsgálódásai és értekezése elsősorban hadviselés-elméleti megala­pozottságú, amelyben a társadalmi és politikai kérdésekkel csak oly mérték­ben foglalkozik, amennyire az az egyes események megértéséhez szükséges. A magyar–szerb hadakozás okáról tárgyilagosan, röviden értekezik, és ilyen módon ismerteti a szerbek autonómiatörekvését is. A műben felhasznált iro­dalomjegyzékből is látszik, hogy Olchváry az események hadászati aspektu­sát helyezi előtérbe.

Olchváry Ödön A magyar függetlenségi harc 1848–1849-ben a Délvidéken című munkája az átfogó művek minden ismérvével rendelkezik még akkor is, ha maga is azt vallotta, hogy művét nem a „politikusoknak, de a hadtör­ténelem kedvelőinek” írta. Kézbe veheti mindenki, az is, aki a délvidéki ese­mények iránt szakmai szempontból, és az is, aki csak történelemkedvelőként érdeklődik.

Ózer Ágnes