Lifka 1880–1952

Utószó

Nem kívántuk megismételni Brenner János 1982-ben kiadott könyvében a Lifka Sándorról írottakat, hanem néhány újonnan felkutatott dokumentummal szerettük volna kiegészíteni „a kinematográfia közép-európai népszerüsítőjé”-nek, tájunk első filmkészítőjének az életéhez és munkásságához fűződő kötetet. Úgy gondoltuk, annál inkább szükség van erre, mert ez az életének túlnyomó részét Szabadkán leélt, kivételes személyiség sok minden mással is foglalkozott a filmezésen kívül, amiről Brenner könyvében nem esett szó, s amiről érdemes tudnunk. Bepillantást szerettünk volna adni ennek a kivételes személyiségnek, a rokonszenves, művelt polgárnak a magánéletébe.

Úgy éreztük, nemcsak jogunk, hanem kötelességünk is megőrizni annak az embernek azemlékét, akinek az egész életvitele ma is követendő példaként szolgálhat a művelt polgár eszményének a megvalósításában. Lifkáról is elmondható az, amit Kodály mondott önmagáról: „...napi politikával sohasem foglalkoztam, átvitt értelemben azonban politika volt minden taktus, amit írtam (...), mert mind egy tégla az új Magyarország felépítéséhez.” Lifka esetében pedig ugyanezek voltak az őáltala létrehozott alkotások a művelt társadalom megteremtéséhez. Miközben Közép-Európában az elsők között járta vándormozijával és kamerájával a városokat, majd Szabadkán letelepedve megalapította itt az első kőből épült filmszínházat, a maga idejében felbecsülhetetlen szolgálatot tett a kultúrának.

E könyv szerzői új dokumentumok felkutatásával, Lifka önéletrajzi jellegű írásánakközreadásával, nevelt lányának, dr. Evetovityné Szabó Editnek a megszólaltatásával, valamint a feleség: Beck Erzsébet magánleveleinek s Lifka most először közzétett, saját zeneműveinek a mellékelt DVD-n való bemutatásával emberközelbe szerették volna hozni Szabadka nagy fiát, akit „a kiművelt értelem, a kiművelt szív, a kiművelt kéz és hallás” jellemzett. A könyv a nagyközönségnek szól, azt remélve, hogy hasznos láncszeme lehet a Lifka-kultusz felélesztésének, erősítésének. A palicsi filmfesztivál szintén egyfajta adalékként hasznosíthatná.

Végül köszönetet szeretnénk mondani dr. Evetovityné Szabó Editnek, aki nemcsak hogy elmondta nekünk a nevelőapjához fűződő tudnivalókat, hanem a családi levelezés egy részét és a családi fotókat is felkutatta, továbbá Megyeri Lajos zeneszerzőnek, aki áldozatkészen segédkezett Lifka zenei hagyatékának az értékelésében és prezentálásában, ezenkívül a szabadkai Történelmi Levéltár igazgatójának, Stevan Mačkovićnak és munkatársának, Hézső Zsoltnak, valamint a Szabadkai Múzeum igazgatójának, Hulló Istvánnak, külön Mirko Grlicának, amiért a Lifkáné Beck Erzsébet által nekik átadott anyagot rendelkezésünkre bocsátották, ezenkívül Dietrich Gyulának, Siflis Zoltánnak és a Hét Nap szerkesztőségének a könyv megszületéséhez nyújtott készséges támogatásért, nemkülönben Andrić Irénnek, aki a fordításban segédkezett.

Abban a meggyőződésben, hogy könyvünk betölti remélt szerepét, tisztelettel köszöntöm az Olvasót:

Farkas Zsuzsa

Szabadkán, 2009 májusában