Levelek Szirmai Károlyhoz

Kétségtelen, hogy a jugoszlá­viai magyar irodalom igen iz­galmas és mindmáig nem elég­gé ismert alakja Kázmér Ernő, aki Szenteleky Kornél után – a harmincas évek derekán – jelentkezett lapjaink hasábjain, s komoly műgonddal megírt kritikáival új, merész hangot hozott irodalmunkba. Igaz, azo­kat a szellemtörténeti gyöke­reket és esztétikai követelmé­nyeket, amelyeket a Kalangyá­ban szorgalmazott, előtte már részben feltárták az irodalmi viták, de ő tovább ment ezen az úton azt szorgalmazva, hogya cselekvés területén kell a fel­vetett gondolatokat érvényesíte­ni. Rendkívül érdekes az a kez­deményezése, hogy tíz eszten­dővel a Bazsalikom című anto­lógia megjelenése után, s ép­pen Madách Imre drámai költeményének szerbhorvát nyelv­re való lefordítása idején – melynek előkészítéséből ő is kivette részét – a szélesebb körű s állandósított jugoszláv–magyar irodalmi kapcsolatok kiépítését sürgette. Ám nem csupán ennek a többször el­hangzott gondolatnak ismétlé­sével, hanem a legapróbb rész­letekig kidolgozott munkatervvel is, amelynek igen jelen­tős új munkaterületei ebből az eddig ismeretlen levelezésből derülnek ki. A kezdeményező idejekorán szólt, az előkészü­leteket meg is kezdte, de nagy vállalkozásában megakadályozta a második világháború, amely­nek ő is tragikus áldozata lett.

Amikor Szirmai Károlyhoz írt leveleit olvassuk, úgy tetszik, hogy ezek, az őszinte sorok, intim vallomások olyan összefüggőek, akár egy életregény. Kár, hogy ebben a válogatás­ban kissé töredékes ez a ké­sei vallomás, mert sokszor épp azt keressük, ami az idők sod­rában elveszhetett s kimaradt belőle, de így is egy újabb értékes fejezetet, vagy ha úgy tetszik: forrásmunkát jelent a jugoszláviai magyar irodalom teljesebb képének megalkotá­sához.

Szenteleky Kornél leveleinek összegyűjtése és kiadása után a forró hangú író tollából pa­pírra került sorok újabb rész­leteket tárnak fel a harmincas évek irodalmi életéből. A há­ború fellegei már itt gomo­lyogtak égboltunk alján, de az író ezekben a feszültségekkel teli esztendőkben is éber volt, hatványozottabban aktív: életünk jövőjének és értelmének kere­sésében a legszilárdabb pontot lelte meg népeink egységének és testvériségének kiépítésé­ben. Igen, így szellemtörténeti síkon is egymásba fonódhatnak a századok.