Leltár

UTÓSZÓ

Munkásmozgalmi emlékeim megírására néhány barátom beszélt rá. Nem magam miatt írtam meg őket, hanem sok régi, itt-ott még élő és annál több halott bajtársam emlékének megőrzése végett. A népfelszabadító háború után százszámra jelentek meg a résztvevők emlékiratai és csak itt-ott valami a régi munkásmozgalmakról. Mintha azok századunk első évtizedeiben nem is értek volna el semmit a haladás és az emberi szabadság szent harcaiban. Jómagam úgy hiszem, hogy a Jugoszláv Kommunista Pártot éppen a régi munkásmozgalmak hozták létre – és nem fordítva! Erről – ilyen szempontból – alig történik említés. Történetírásunk mulasztását szeretném némileg pótolni.

Könyvemben a leírt események életem első négy évtizedére vonat­koznak. Még ma is úgy élnek bennem, hogy nyolcvanévesen sem tudok szabadulni tőlük.

Néhány szót kell mondanom arról is, mi történt velem és fel­fogásommal azóta. Hazajövet a hadifogságból különféle posztokon tel­jes erőmmel szolgáltam az ország talpra állásának, újjáépítésének és kivirágzásának ügyét. Leginkább a hazai magyar sajtó környékén for­golódtam. A politikai életben nem vettem részt, de mint egyszerű párttag figyeltem a hazámban és a nagyvilágban zajló eseményeket. Sok jót, de sokkal több rosszat láttam és tapasztaltam. Ifjúkori lelkesedésem lassan lelohadt, elvárásaim csak részben valósultak meg. Meg kellett kóstolnunk a válságok, az emberi önzések és a hibás politikai irányvételek korpás kenyerét. A szocializmus évszázadunk végére csak az ábránd szintjéig ért el és éppen úgy nem valósult meg, mint a vallások szép, nemes eszméi. Kezdünk máris elkanyarodni a szabad keres­kedelem, a többpártrendszer és a demokrácia felé, belátván, hogy a kapitalizmus és az imperializmus a régi értelemben már nem létezik, mert a világ műszaki fejlődése fokozatosan annyira tért hódít, hogy szebb jövőt ígér a világ dolgozóinak.

Zágráb, 1990 decemberében A szerző

Cvetko Maluševnek, az észak-bácskai mun­kásmozgalom ismert szabadkai személyiségének Leltár című önéletrajza forradalmi múltunk fontos dokumentuma, ő ugyan szerényen jegyzeteknek nevezi azt, amit több évtizedes, gazdag életútjából szükségesnek látott megörökíteni, de már az első fejezetek elolvasása után nyilvánvalóvá válik, hogy csaknem 140 oldalas könyve – adatainak gaz­dagságával és őszinteségével – megkerülhetetlen forrásmű lesz mindazok számára, akik fejlődésünk­nek a két világháború közti időszakát behatóbban szándékozzák tanulmányozni.

A gördülékenyen pergő szöveg olvasása köz­ben feltárul az olvasó előtt egy küzdelmes életpálya, amely már valahol a gyermekkor pillanatképszerű felvillanásai mögül kisejlik. Megelevenedik előt­tünk a tízes-húszas-harmincas évek Szabadkája, a szerző gyermek- és ifjúkora, amikor is a létfenn­tartásért kifejtett szüntelen, mindennapi aktivitás eredményeként kialakult benne egyrészt a racio­nális életvitel, másrészt a társadalom osztályrétegeződésének a felismerése is.

Az érlelődés fokozatos, de folyamatos volt, mígnem a kizsákmányoltakra háruló teher szer­zőnkből szellemi fölényt termelt ki: politikai állásfoglalása, aktivitása a legsúlyosabb percekben is egyértelműen az osztályérdekek szolgálatába állí­totta. A magán- és a mozgalmi élet egysége természetszerű volt a számára, olyannyira, hogy a magánélet tapasztalatai, élményei a mozgalomban kifejtett munkáját is serkentették, ugyanakkor mozgalmi tevékenysége emocionálisan gazdagította magánéletét. Amit tett s ahogyan cselekedett a moz­galmi életben, azt teljesen természetesnek tartotta, holott igen jelentős illegális munkát végzett. Mindig azt cselekedte, amit – meggyőződése szerint – a munkások érdekei megköveteltek: pártanyagot fordított, szakszervezeti kulturális tevékenységet irányított, a Híd-mozgalmat szervezte. Kölcsönösen gyümölcsöző volt ez a kapcsolat, hiszen – mint írja – a munkásmozgalomban végzett közös munka, gond, öröm és bánat kigyomlálta lelkéből kamasz­kora gátlásait és sérelmeit, mert olyan emberekre lelt, amilyenekre már nagyon régen vágyott, olyan életérzést érlelt ki benne, amelynek nyomán min­denben megváltozott előbbi felfogása és a magatar­tása éppen akkor, amikor már elveszett embernek érezte magát.

A Leltár több párttörténeti jelentőségű munkánál, mert művelődéstörténeti vonatkozásai is kimagasló értékűek, hiszen a munkásmozgalmi harcosok – Đuro Mitrović, Krsto Popivoda, Lazar Nešić, Matko Vuković, Cseh Károly, Kizur István, Cséby József, Cséby Lajos, Szabó Géza, dr. Steinfeld Sándor, Simokovich Rókus, Atlasz János, Wohl Lola és mások – mellett olyan ismert írók, újságírók és színművészek is megelevenednek lapjain, mint amilyen Ambrus Balázs, Bródy Mihály, Csillag Károly, Fenyves Ferenc, Havas Emil, Hubert János, Mijo Mandić, Milkó Izidor, Tamás István, Toncs Gusztáv, Herceg János, Debreczeni József, Szegedi Emil és Garay Béla. A könyv tehát – amellett, hogy fontos dokumentum – élvezetes olvasmány is.

A negyven kisebb egységre tagolt kötetet tizenhat egykorú felvétel illusztrálja.