Lélekvesztőn

Az itt egybegyűjtött írások – műfajuk szerint jegyzetek, kisesszék – a huszadik század utolsó évtizedében fogantak egy felbomlásnak indult ország peremvidékén, végvidékén, amelyet a történelem folyamán neveztek Délvidéknek, majd Vajdaságnak, amely épp az említett évtizedben veszi el egykori jellegét. A jegyzetek, amelyeket az író papírra vet, erősen szubjektívek, minden mondatukat egyféle „édeni lét” elvesztésének a kétségbeesése hatja át, amely valójában sohasem volt „édeni”, mégis mind ez ideig megmaradt legalább a remény, hogy ha akár sanyarú mivoltában is, de megtartható. A jegyzetíró lépten-nyomon a pusztulás jeleit tapasztalja maga körül, nem titkolhatja balsejtelmeit, félelmeit: nem rejti el szorongásait, lejegyzi őket. Ez a dolga. A világnak egy kicsiny, elfelejtett szigetén rögzíteni igyekszik egy állapotot, egyfajta közérzetet, amely nem is biztos, hogy az, csupán egy öregedő író rémálma ezen a sötét, tragikus ezredvégen.