Legendák és konfliktusok

Dramaturgiai (Színházesszék, 1983), színháztörténeti (Száz év színház, 1990) és XIX. századi magyar irodalomtörténeti (Megleli örökség, 1994) tárgyú könyvei után a szerző a magyar irodalom e századi képviselőiről, nyugodtan mondhatjuk, nagyjairól (Ady, Kosztolányi, Karinthy, Molnár, József Attila, Szabó Lőrinc. Szerb Antal, Németh László, Tersánszky, Déry, Mándy, Mészöly, Juhász Ferenc) készült, zömmel tudományos tanácskozásokon elhangzott tanulmányait, esszéit gyűjtötte kötetbe. Együttgondolkodásra ösztönző kérdésekkel szembesülünk: Hogyan olvasnánk egy Ady-kötetet, ha ma jelenne meg? Mi a Szabó Lőrinc-i versbeszéd kulcsfogalma a harmincas évek irodalmi paradigmaváltásakor? Hogyan éli át egy új irodalmi nemzedék, a symposionisták József Attila líráját? Mi a valóság és/vagy az irodalom viszonya, ahogy Kosztolányi Esti-novellái példázzák? Mikor és mitől újulhat meg az irodalom? Milyen kapcsolat lehet a tudomány új felfedezései és az irodalom között? Hogyan és mitől függ az írók divatba jövetele? Miféle csodára képes az írói szó? Hogy előlegezi meg az irodalom azt, ami az életben majd később fog bekövetkezni? Mit és mennyit kell tudnia az írónak egy régi korról, melyről regényt ír? Mi a reális és a szürreális viszonya? Az irodalmi közgondolkodás és a hagyomány kapcsolatának alakulása az avantgárd megítélésének fényében, középpontban a legjobb magyar szürrealista drámával, Az óriáscsecsemővel? Hogy kényszeríti rá a közönség az írót saját elvárásainak kiszolgálására s hogy igyekszik ez alól kibújni az író? Milyen hatással van a műfajváltozás a konfliktushelyzetekre. ha regényből dráma lesz? Milyen többletet ígér, nyújt az író, ha színikritikusi szerepet vállal? Hol a helye a nagy opusokban a perifériális műfajoknak, mint Mészöly életművében a drámának, Mándy munkásságában a hangjátéknak? A versekről, prózáról, drámákról, írókról, kritikusokról és olvasókról szóló kötet központi témája az avantgárd dráma és a színikritika, főszereplői pedig Kosztolányi Dezső és Szerb Antal.