Kalászfejek zsolozsmája

„Nincs féltettebb és nagyobb alázattal tisztelt terménye a vajdasági magyar földművesnek, mint a búza. Biológiai létünk és vallási életünk tartópillére ez a gabona, illetve a belőle készült, valóságos és szimbolikus táplálék. Ezért tartotta és tartja máig a hagyományos paraszti közösség az esztendő legfontosabb munkájának a kenyérgabona betakarítását: alapélelmünk, mindennapi kenyerünk biztosítását. A földműves (akár falusi, akár a falusi hagyományokhoz szorosan kötődő kisvárosi, mezővárosi gazdálkodó) figyelő szeme ott van a búzaföldön az őszi vetéstől a június végi Péter-Pál napjáig, hogy őrizze, óvja a növekedő, szárba szökkenő életet. S azután, amikor megszakad a búza töve, eljő az ideje az aratásnak, a cséplésnek. Embert próbáló, felelősségteljes munka volt ez mindig. Akik részt vettek benne, sohasem felejtették el.
Ennek a fontos és megbecsült munkának a XX. századi történetét, alakulását, változását igyekezett felderíteni Gleszer Norbert a maga szülővárosában, Óbecsén. (...) Néprajzi tanulmánya az interjú módszerével, ezzel a néprajzkutatók által nemritkán használt eljárással készült. A kutató alig jelenik meg a dolgozatban: nincs közbeszólás, kutatói magamutogatás, okoskodó keresztkérdések vagy kényszerű általánosítások. Gleszer hagyja az időseket és tapasztaltakat beszélni, emlékezni. Nagyon okosan választott több férfialanyt, mint nőit, hiszen az aratás és cséplés dolgaiban mégiscsak az ő munkájukra volt nagyobb szükség. (...) Az óbecsei aratás és cséplés dolgainak részletes bemutatása mellett sok-sok dokumentum, hiteles okmány és több illusztráció (fénykép, rajz) is az elhivatott és alapos gyűjtő képét vetíti elénk.”