Így hozta a történelem...

Ebben a nagyinterjúban dr. Szeli István nyugalmazott egyetemi tanár – Vékás János újságíró kérdéseire válaszolva – vallomást tesz munkásságáról, s eközben kirajzolódik pályájának teljes íve. Még amikor magánéletéről beszél, akkor is érezzük a közösségivel való egybefonódást, a személyes sors fordulóit gyakran háttérbe szorítják a kialakulóban lévő jugoszláviai magyar kultúra történései. Az emlékezés felidézi művelődési életünk jelentős intézményeinek keletkezéstörténetét: a Magyar Szó indulásának éveit, a magyar tanszék, a hungarológiai intézet, a nyelvművelő egyesület, valamint a Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia megalapításának körülményeit. „Sokszor az a gondolat járt a fejemben – mondja egy helyen Szeli István –, hogy egy kicsit a kísérleti léggömb, a berepülő pilóta, a kutatóárok szerepét kellett játszanom ebben a világban, a háború utáni években. Mert valahogy mindig engem dobtak a mélyvízbe, oda, ahol valami újat kellett kikísérletezni, új utat kellett kiépíteni. (...) Talán fel sem tudom sorolni azt a sokféle feladatot, funciót, teendőt, amit elsőként kellett vállalnom vagy csinálnom. Persze nem azért, mert erre nekem valami különös rátermettségem lett volna, hanem úgy hozták az adott viszonyok, hogy ilyen súlyos szóval éljek: így hozta a történelem.”

Szeli István irodalmunk számos jelenségéről is elmondja a véleményét, s így az elmélyült tudós, az irodalomtörténész író, a nyughatatlan szervező, a közéleti munkás és a hivatásának élő tanár arcképe alakul ki a könyvben. Méghozzá úgy, hogy a tőle megszokott mértéktartással és szerénységgel előadott történetekben a dokumentumjelleg egy pillanatra sem homályosítja el az önéletmondó emberi és szellemi alakját.