Idő és művészet

Kortársunk és irodal­mi életünk ma is ter­mékeny alkotója, Lőrinc Péter nem keve­sebb, mint fél évszázad­dal ezelőtt Láng Ár­pád néven jelentkezett az akkori folyóiratokban mint költő, mint kritikus és esztéta, tanulmányíró és műfordító.

Az Idő és művészet címmel itt közre­adott aktivista írásai a húszas évek avantgardistáinak kibontakozása idején jelentek meg, s visszhangjuk sokáig zen­gett a mi szűkebb ha­zánk kultúrgócaiban is. Ez a kis gyűjtemény a maga nemében egyedül­álló érték az olvasó szá­mára, és egy kicsit ké­sei fölfedezés is, mert arról ad hírt, hogy iro­dalmi életünk akkori mívesei érzékeny memb­ránként felfokozott ér­deklődéssel fordultak az első világháború katak­lizmájából felocsúdó Eu­rópa új szellemi meg­nyilatkozásai felé.

Láng tanulmányaiból, vallomásaiból, napló­jegyzeteiből értesülünk a most »békésnek« ne­vezett években az ak­kori energiarobbantó vállalkozásokról. Az irodalom és általában a művészet állandó jelen­valóságának hatása és a vajúdó kort visszatük­röző ereje, az alkotók válsága, útkeresése, megtorpanása, összeom­lása, új, boldogabb kor­szakot ígérése cseng ki ezekből a sorokból, és még ma is zeng, félszá­zad után, olyan erővel, hogy Láng Árpád telitalálatú szavai a mai fa­lak között is visszhang­zanak.

Aktivista írásainak központjában mindenütt maga az ember áll, akár esendőn, akár újra- meg újrakezdőn, vagy biza­kodón, hogy holnap, ha már az egybeforrt tö­meg oszthatatlan alko­tórésze lesz: győzedel­meskedni fog. Szavai hitelesek, mert akkor írta ezeket a sorokat, amikor a századforduló géniuszainak sokfelé visszhangzó felkiáltásai után az emberi tevé­kenység, a felismerések éles fénye világított rá a társadalmi élet addig éppen csak érintett, vagy bigottan leplezett jegyeire, amelyek már magukban hordták szá­zadunk új korának jövő­be vetített körvonalait.