Ibolya utca

Bence Erika szépprózájára nemrég figyelhetett fel a vajdasági magyar olvasó. Most itt van előttünk írásainak gyűjteménye az oly beszédes cím alatt. S nem szabályos, az epika törvényei szerint lehatárolt kisepikai alkotást teremtett. Ha ellenben a novellák egészen személyes hangját és tárulkozó magatartását nézem, akkor érthetővé válik az elhallgatás vágya is: annyi az, amit a maga gyermekkori és fiatalkori élményeiből meg akart mutatni, s ez éppen elég ahhoz, hogy kibontakozzék egy nyugat-bácskai falu kispolgári világának, pontosabban: mentalitásának a képe, s megfogalmazódjék az üzenet, hogy „valahogy így éltünk”, engedelmeskedve egy kialakult falusi életrend szabályainak, és jaj annak, aki ezeket a szabályokat áthágja vagy viselkedésében vagy szerelmi életében, miközben azt bizonygatja, hogy „csak a szerelem, a háború és az eső az örök”. S ebben az eleve elrendelt világban a narrátor nem érzi jól magát, gondolva, hogy „boldogok a beilleszkedni tudók”, mert ő éppen erre képtelen. Egy nagyobb szabású szociográfiaként is olvasni lehet Bence Erika tizenkét novelláját.

BORI Imre