Hej, széna széna

ELŐSZÓ

Az itt csokorba kötött, zömében egy nyár alatt gyűjtött gyer­mekjátékok dalaival úgy érezzük, régi és nagy adósságból törlesztünk egy keveset. Háború utáni életünk első ilyen tárgyú gyűjtemény­füzete ez. Bízunk, nem az utolsó! Égetően szükségszerű, hogy mielőbb új és mégújabb feltárás kövesse. Ha népzenei hagyományainkat vidé­keink gyorsan változó világában tudatos beavatkozás híján a pusz­tulás veszélye fenyegeti, ez a szellemi néprajz két fejezetére, a játékdalokra s a jeles napokhoz fűződő népszokások anyagára elsődlege­sen vonatkozik.

Városiasodó utcáinkon az egy generációval ezelőtt még fel­felcsendülő ilyen játék napjainkban kivételszámba megy. Óvodáink anyaga a valamikori hagyományosan terjedő dal- és játékanyaghoz viszonyítva igen csekély. A kétnyelvűségre való törekvésben csak egyre kevesebb. A városi, vagy városiasodó utca egyre kevésbé játéktér ma már. A fiúk utcai játéka úgyszólván kizárólag a „foci”-ra szorítkozik. Az iskolában a kézi-, kosár-, vagy a röplabda a játék, s a tornatanároknak csak nagyon mellékes gondját képezi az a tény, hogy a fiús népi játékok mind valam iféle olyan ügyességreflexet fejlesztettek, melyek elsajátítása sok-sok év után, felnőtt életünkben is ott lapul biztonságérzetünkben egy-egy jól harmonizált mozdulat mögött, vagy nagyon hiányzik annak, akinek nincs. – Énekes, dalos népi játékainkat ma leginkább csak a szülők, nagyszülők ismerik, s tán eszükbe sem jut, hogy a gyerek ilyen játékra tanítását mástól ma nem nagyon lehet várni.

Sürgős beavatkozás nélkül a mai 70– 80 évesek elhalásával egy, méreteiben igen gazdag, természetében roppant érdekes kultúr­történeti anyag megy véglegesen veszendőbe.

Tudjuk, az egyetemes magyar gyermekjátékkincs korántsem feltáratlan. A játékdalok azonban a teljes népdalanyag legváltozé­konyabb fejezetei. Közölt dalaink a Magyar Népzene Tára ezerkétszáznyi gyermekdalából több, vagy kevesebb eltéréssel, de minden esetben különböznek. „A gyermekdal a változatképződés magas is­kolája, leggazdagabb példatára” – mondja Kodály. A minden lehe­tőséget kimerítő helyi gyűjtések nélkül sosem tudhatjuk meg pon­tosan, hogy szólt a játék apáink, nagyapáink gyermekkorában sok évtizede, és még nagyon sokkal annak előtte. Ismeretük nélkül nem teljes a magunkról alkotott kép sem. Önmegbecsülés nélkül nem ember az ember, önismeret nélkül pedig nem lehet teljes az önmeg­becsülés.

Tükör is hát ez a játékfüzet. Néhai magunk világának töré­keny tükre. Gondtól nem mentesen, de szíves örömmel nyújtjuk az olvasó elé.

Dr. Burány Béla