Házioltár

A jugoszláviai magyar irodalom egyik legjelentősebb műve Németh István Házioltár című kötete. A vajdasági magyar nagyregény lehetősége mozdul ebben az öt szövegben, mintha egy családregény öt nagy fejezetét olvasnánk. Bennük van vajdasági világunk három emberöltőnyi története olyan bensőséges emberi közelségből szemlélve, amilyen közelségből a regényíró talán nem is tudná szemlélni. Ehhez a szeretetnek olyan izzása, a megrendült léleknek pedig olyan érzelmi telítettsége szükséges, amely inkább a vallomástevő sajátja, semmint a regényíróé. Olyan író vall ezekben a szövegekben, aki a társadalomrajzot a maga műfajának tudja, ilyen módon az első személyű közlés nem álbeszédet, hanem igaz vallomást hordozhat, mert az író megmártózott a líra varázsvizében is. Ahogyan Németh István ír családja öt heroikus tagjáról, olyan módon csak a szeretet engedi beszélni az írót, aki nem leplezi sem vonzódását, sem meghatódottságát, s ennek megfelelő nyíltsággal és gyöngédséggel szól róluk. Az írót dicsérem, aki elénk idézi a kishegyesi "tündérkertet", ahol a nena a derű "áradó fényében" létezik, és akin a szoknya mindig "úgy ringott, mint egy szép, kihívó harang"; ahol a keresztanya "hófehérben", öregapa pedig "porcukorban" látható, ás ahol az apa - a fiú hite szerint - az "Isten fakuló szeme". A családfát bemutató nyitány a kishegyesi mikrovilág atmoszféráját hivatott megteremteni, a záradék pedig a pontos leírással a színhelyet jelöli meg. Németh István írói csúcsteljesítménye ez a mű.

Bori Imre