Hasznok és keserűségek

Jász Dezső (Brenner Dezső) naplóját éppen a napló- és memoárírás, illetve -olvasás időszakában veheti kézbe az olvasó. Az olvasás időpontja nagyon is lényeges, hiszen a kulturális átrendeződés igényével fellépő olvasó a kritikai szigorra és az érzékeny gondolkodóra összpontosít. Az „energiátlanság” ugyanis szigorú ítélet, amely egy egész városra, egy egész nemzedékre vonatkozik. A bírálat főként a fiatalokatérinti, mégpedig a modernitás legapróbb mozzanataira is reflektáló fiatal gondolkodó nézőpontjából.

Csáth Géza gyógyszerész öccsének feljegyzései a naplóírói pozícióból eredő spontaneitás jegyeit hordozzák. A személyesség retorikája kapcsán Pilinszky János gondolatai merülnek fel: „A naplót énírom, s később – megérkezve az igazságba – a napló kezd írni engem.”

Jász Dezső naplójának olvasója (a regionalitás megkerülhetetlen kérdései mellett) pontosan a Pilinszky által említett szerepcserére figyel, és azt is pontosan tudja, hogy a helyhez és időhöz kötött, hol kihagyásos, hol reflexív szöveg nem a széles olvasóközönség számára készült.

1908. január 7-én kezdődik (folytatódik?) a Fecskelányból már ismert történet, amelynek „új” nézőpontja megkérdőjelezi és kiegészíti a Lányi Heddával kapcsolatos ismereteket.

Az első bejegyzés tehát a Nyugat indulásának idejéhez kötődik, ugyanebben az évben jelent meg Csáth Géza első kötete is. Brenner Dezső (akkor még szabadkai gimnazista) négyes művészként gondolkodik; az irodalom, a zene és a képzőművészet mellé az ő esetében a szíművészet is felzárkózik, amely Csáth írói opusában szintén jelentős helyet kapott. A fiatal gimnazista naplóíró (bennlakóként) kívülről szemléli Szabadkát, amelyet a távolból érkezők töltenek meg művészlevegővel. Valódi kívülállóként „játékváros”-nak minősíti szülő­városát.

Jász Dezső – az író és kritikus – olvasói reflexiói esszéértékű szövegek/szövegrészletek. A modernitás rezdüléseire reagáló naplóíró különösen Adyt értékeli, majd később ellenszenvvel nyilatkozik róla, de Bródyt is méltatja. Vajda, Arany, Mikszáth, Kosztolányi társaságában a világirodalom nagyjai jelennek meg: Turgenyev, Gorkij, Heine, Maupassant, Dickens és Dosztojevszkij. Jász Dezső Dosztojevszkij-élménye Pilinszkyéhez, a modern francia írók olvasataihoz és Bahtyin dialógus­elvéhez közelít. Az eseményeket 1910-ig követő bejegyzésekből Koszto­lányi Dezső itthoni és otthoni portréja is kikerekedik. Az interpretálhatóság szabadságélménye és az őszinteségre való törekvés a naplói beszédmód sajátossága. Az önismeret hiányosságaival szembesülő olvasóban minden bizonnyal a tágasság szellemét sugalló részletek hagynak nyomot.

HÓZSA Éva