Gesztenyefám

Milkó Izidor:

GESZTENYEFÁM

Irodalmi emlékezések

Közismert irodalom történeti tény, hogy Milkó Izidort in­tim szálak fűzték kora – a századvég és századforduló – egész sor jelentős íróegyénisé­géhez, mint pl. Vajda János­hoz, Reviczky Gyulához, Mik­száth Kálmánhoz, Tolnai La­joshoz, Thury Zoltánhoz, s olyan kimagasló tudósokhoz, mint Riedl Frigyes, Acsády Ignác stb., s hogy ő az emlí­tett írókkal folytatott beszél­getéseit, a velük való talál­kozások emlékeit szorgalma­san följegyezte, és mint iro­dalom történeti dokumentum o­kat átmentette az utókor szá­mára.

Noha mind a szerkesztő, mind a kiadó tudatában van, hogy e visszaemlékezések nem módosítják lényegesen az itt említett írókról az irodalomtörténetben már kialakult össz­képet, mégis azzal a meggyő­ződéssel nyújtjuk őket át az olvasónak, hogy ezzel iroda­lomtörténeti feladatot teljesí­tünk, s könyvkiadásunk régi adósságát törlesztjük, mivel ezek a sokszor impresszionisztikus visszaemlékezések egy­részt megerősíthetnek vagy vi­lágosabbá tehetnek – és tesz­nek is – bizonyos részleteket, másrészt pedig igen eleven megjelenítő erővel idézik fel a kor irodalmi életét, annak atmoszféráját, s ily módon nemcsak a szakmabeliek, de az átlagolvasó érdeklődésére is számot tarthatnak.

„Milkó ’módszere’ ezekben a rajzokban nem irodalom ­történeti módszer, s nem is a tanulmányíróé... Általában a barát, az író- és szerkesztőtárs érdekli, akivel egy redak­cióbán dolgozott, akinek a sorsához, pályájához neki is köze volt, s akihez úgyszól­ván testi közelségbe került... Az ilyen rajzokból elsősorban az ember vonásai tűnnek ki, sokszor persze a költő hátrá­nyára. Milkó tisztában van vele, hogy az így kapott kép néha illúziónkat rombolja le az íróról, de ez meggyőző­dése szerint nem árthat neki, mert nem érhet nagyobb csa­pás költőt, írót vagy művészt, mintha benne az ember a kü­lönb’ ”.