A genius loci

Christian Norberg-Schulz szerint az építészet a költészet körébe tartozik. Tény, hogy a városok, tájak, falvak és épületek értékelésében a szépirodalom és a szociográfia is fontos szerepet játszik. Az írók hasonlatokkal, asszociációkkal és emberi tulajdonságokkal ruházzák fel az élettelen köveket és az élő, de a történelem iránt közömbös természetet. Az irodalomnak is köszönhetjük, hogy vannak otthonos helyeink, bátrabban mozoghatunk térben és időben. Az irodalom átsegít a mezsgyén, amely a tér geometriája és a hely szelleme között húzódik. Hamvas Béla sokszor és méltán idézett gondolatából inspirálódva a könyv tanulmányai megidézik a Petőfi megírta reformkori Pestet, a gangokkal teli századfordulós Budapestet, a mesés Kalotaszeget, a szociográfia felfedezte műemlékfalut, Hollókőt, illetve a kortárs vidékirodalom költészetté emelt faluképeit. De bejárhatjuk a Délvidék géniusza mellett a pécsi Uránvárost, és mesélni kezdenek Róma kövei is. A remekül megírt tanulmányok az épített környezetet szövegként látják és láttatják. Az építészet így válik költészetté, a genius loci pedig egy sajátos megismerési formává, amelyben a kövek és a táj megszólítják az embert.