Fölszállott a sármány

ELŐSZÓ

„Csak három valódi természetes formája van a köl­tészetnek: a világosan elbeszélő, a lelkesültségtől áthatott és az egyénileg szóló: eposz, líra, dráma. Ez a három köl­tői mód együttesen vagy külön-külön lehet jelen. A leg­kisebb versben is gyakran együtt találhatjuk őket, s éppen ez az egyesülés kelti azt a csodálatos hatást, amelyet min­den nép bámulatra méltó balladáinál tapasztalunk.”

Goethe szólt így a balladákról, s talán azóta is ez a legszebb meghatározása ennek a műfajnak. A mi égaljun­kon pedig még egy figyelemre méltó jelentősége is van a balladáknak: a közép-európai és balkáni népek balladái „különleges helyet foglalnak el a világirodalomban. Mind újszerű és változatokban gazdag tematikájukkal, mind kifejezésbeli és forradalmi gazdagságukkal sajátságos szín­foltot képeznek nemcsak az egyes népek balladaköltésze­tében, hanem az egyetemes nemzetközi balladakincsben is. A markáns nemzeti és nemzetközi vonások harmonikus egységgé olvadnak össze bennük és éppen ebben van ezek­nek az alkotásoknak a magas művészi értéke” – írja Do­mokos Sámuel a budapesti Akadémiai Kiadó által meg­jelentetett Studia Slavica 1960-ban közzétett VI. köteté­ben A közép-európai és balkáni népek balladáinak sajá­tosságairól szóló tanulmányában. Ezzel kapcsolatban elég, ha csak az azonos témájú és eszmeiségű építő-balladákat említjük, amelyek minden itt élő népnél és nemzetiség­nél változatos motívumgazdagsággal megjelentek, éspedig (kronologikus sorrendben): a szerb népköltészetben Zidanje Skadra, a horvátban Jurjevići grad zidali, a magyar­ban Kőmíves Kelemenné, a románban Masterul Manole címmel stb. A ballada tehát olyan költői forma, amely mind az eredeti népművészetben, mind a mai költők népköltészeti ihletésű alkotásában kiválóan alkalmas arra, hogy szülőföldünk embereinek egyénileg és történelmileg meg­határozott életérzését kifejezésre juttassa.

A balladás versek balladai elemeket tartalmaznak, amelyek közül a legjellemzőbb a drámai feszültség, a mindig jelenlevő epikai mag és a lírai kifejezésmód.

A történelmi alap, a gyökerek vállalása segít abban, hogy – Sütő András gondolatával és szavaival élve – ne váljunk hasonlókká azokhoz, akik művészetükkel elsza­kadtak a talajtól, amelyből kinőttek, s ezáltal „elvesztették orcájuk természetes színét és olyanokká lettek, mint a viaszbábuk”. (Sütő András: Varázsköreim. Tiszatáj, 1982, 36. évfolyam, 7. szám, 96.)

Ezért és a balladás kifejezésmóddal érzett affinitásom miatt nyúltam ehhez a műfajhoz.

KENYERES KOVÁCS Márta

A SZERZŐ ÍRJA KÖTETÉRŐL:

A népköltészet szeretete gyermekkoromba nyúlik vissza. Első versem is, amely kilencéves koromban jelent meg egy gyermeklapban, nép­dalformában íródott. Azután Kodály Zoltán Székely fonójának dalai, Sütő András műveinek nyelvezete és Tóth Ferenc népköltészeti ihletésű költeményei tettek rám mély hatást.

A balladaforma különösen vonzó a számom­ra, mivel ezek az aránylag kisméretű, de tömör és egyidejűleg drámai, epikai és lírai hatást keltő alkotások kiváltképpen alkalmasak arra, hogy egy-egy jelentős életmozzanatot rögzítse­nek, illetve megelevenítsenek. Középpontjukban mindig az ember áll, közvetlenül vagy olykor áttételesen: folyók, tavak, csillagok, fák, mada­rak jelképeiben.

A költészet, mint minden művészet, az em­beriességet kell hogy szolgálja: az emberszeretetet, az emberek és egyúttal a népek, nemzetek egymáshoz való közeledését. Verseimben is a közeledés, a bizalom és a közösségi érzés vágya munkál. A közösségi erő az, ami a művészet erejét is hatalmassá teszi.

***

A RECENZIÓKBÓL

A folklorizmus napjainkban is a korszerű lírai kifejezésmódok egyik használható eszköze: a népi, illetve folklórlíra szellemi, formai jegyei­nek „meglesésével”, ellenpontozásával és átértel­mezésével – tehát alkotó felhasználásával – ez a jórészt személytelen lírikusi modor is alkal­mas korszerű személyi tartalmak közlésére.

Kenyeres Kovács Mártának megvan e ké­pessége... nemcsak átveszi a folklorizmus lírai közkincsét, hanem azt szuverénül alkalmazni is tudja saját szubjektív világának közlésére. Ezek a szubjektív tartalmak... nem a bartókinak ne­vezett folklorizmus modern hagyományára emlé­keztetnek ugyan – ti. a disszonanciamentes, gyakran idilli harmónia az igazi jellemzőjük –, ez azonban alkati kérdés, a szellemi konstitúció kérdése, s önmagában semmiképp sem jelenthet esztétikai hátrányt.”

BOSNYÁK István

„Kenyeres Kovács Márta felismerte, hogy a balladás forma nagyon is alkalmas arra, hogy az időszerű mondanivalóját ebbe a korszerű népi eredetű műfaj köntösébe öltöztesse.

A válogatásnak vannak olyan darabjai (a Rózsa-rege és a címadó vers, a Föszállott a sár­mány és a többiből is hasonló részletek idézhetők), amelyek már-már dalszerűek. Olyan han­got ütnek meg, amely alkalmas arra, hogy a vágyakozás-szorongás, öröm-bánat stb. érzelem­körök gazdag tónusait fesse... A versek tömö­rek, képei lágy vonalúak. Szerzőjük nem törek­szik törvényerejű megfogalmazásokra, inkább a költői képekre bízza a hangulatok megteremté­sét. A versek értéke abban rejlik, hogy tudatos formaátvevés révén megcsillantja a szavak haj­dani jelentéstartalmait, amelyek az élet, a költészet ősi törvényeire vonatkoznak, s olyan világra nyitja meg az ablakot, amely már elhomályosult korunk műszaki világában.”

LÁBADI Károly