Földdel fedett szavak

Még ma is látom, ismerem azt a helyet, ahol a tanyánk állt. Ma már csak a domb van meg belőle, a tanya visszahúzódott, visszabújt a földbe. Lelki szemeim előtt van a régi otthonunk képe: az udvaron szemezgető baromfik, a kopasz nyakú, fehér-fekete, tarka tyúkok és kakasok, a nagy japán kacsák, a hangoskodó libák, a kutya, a macska, a malacok.

Az udvarra nyíltak a melléképületek: a góré, a tyúkól, az ólak és az udvarról   levezető gyalogút, amely az országútra, a   be­ton­útra vezetett ki. Ha ugatott a kutya, már messziről látni lehetett, ha valaki jött a tanyára, vagy ment a tanyáról.

A nyári napokon akácfák árnyéka őrizte a hűvöst, és az udvarban álló kút vizét. Mi, gyerekek is azon az úton szaladgáltunk nyáron mezítláb az út porában. A   ház mellett állt a veteményeskert, ahol mindenféle, számunkra szükséges zöldség megtermett a konyhára. Emlékszem, ha kimentünk a kertbe uborkát, paradicsomot szedni, akkor apa úgy adta a kezembe az uborkát, hogy előtte lesimította az uborkáról a tüskéit.