Farmernadrágos próza vajdasági tükörben

A Farmernadrágos próza vajdasági tükörben a vajdasági interkulturális térség olvasztótégelyében létrejött irodalmi műveket (Tolnai Ottó Rovarház, Gion Nándor Testvérem, Joáb, Domonkos István A kitömött madár és Végel László Egy makró emlékiratai című regényeit) középpontba helyezve, azokból kiindulva rajzolja meg egy fokozatosan tágítható kulturális kontextus pókhálóköreit.

A 20. század középső évtizedeinek viszonylag szabad szellemi légkörében alakuló délszláv kulturális régió ugyanis a modern és posztmodern határán fogékonyan reagált a felerősödő amerikai, majd európai ellenkulturális mozgalmakra.

Az 1950-es években az amerikai munkásfiatalok a farmernadrágot – munkaruhájukat – mint „stigmát” munkaidő után is tovább hordták egy mindenekfölött álló lazaság és önidentitás tüntető igényével. A farmernadrág e divat révén kulturális jellé válik, szimbolikus konnotációi a munka/pihenés, a gazdag/szegény, a hétköznapi/ünnepi, a férfi/női, a szabadság/rabság, az előadó/néző, a szubkultúra/magaskultúra közti ellentétet viszonylagosítják, határokat függesztenek fel.

(Részlet a Bevezetőből)