Engem nem úgy hívnak

Még most is van valahol egy ormótlan teherhajó, amely lassan és csöndesen úszik a vízen, és amikor néha kiköt, a gyerekek megbizonyosodhatnak róla, hogy egy nagyon szőke és nagyon tiszta kislány áll rajta, és a part felé néz. Amikor a hajó néha kiköt a part mellett, a gyerekek meg is ismerkednek azzal a szőke és nagyon tiszta kislánnyal, aki mindennek tud örülni, és szeret hangosan nevetni.
Persze a hajó egyszer majd továbbúszik, és attól kezdve nagyon fog hiányozni, mint minden, amiről tudjuk, hogy végképp elmúlt. Mert a gyerekek felnőttekké válnak, a szemük megromlik, és többé már nem vesznek észre bizonyos egészen fontos dolgokat. Legfeljebb időnként hiányolják őket.
Erről szól az utóbbi években újra felkapott délvidéki író legelső, díjnyertes ifjúsági regénye - azoknak, akiknek még jó szemük van, és egy kicsit azoknak is, akiknek már megromlott a látásuk, de szeretnének egy kicsit újból tisztán látni.

GION NÁNDOR

Szenttamáson született 1941-ben. Szülővárosában, később Szabadkán és Újvidéken tanult. Egyetemi tanulmányai befejezése után az Újvidéki Rádió szerkesztője lett, ma is ott dolgozik. 1968-ban Kétéltűek a barlangban címmel jelentetett meg regényt, 1969-ben pedig Testvérem, Joáb című regényével elnyerte a Forum regénypályázatának első díját. Az Engem nem úgy hívnak Gion első ifjúsági regénye – e művével a Forum ifjúsági regénypályázatán nyert első díjat.

***

ENGEM NEM ÚGY HÍVNAK

Állítom, hogy még most is van valahol egy ormótlan teherhajó, amely lassan és csöndesen úszik a vízen, és amikor néha kiköt, a gyerekek megbizonyosodhatnak róla, hogy egy nagyon szőke és nagyon tiszta kislány áll rajta, és a part felé néz. Persze, a hajó aztán megint csak továbbúszik, és attól kezdve nagyon fog hiányozni, mint minden, amiről tudjuk, hogy végképp elmúlt. Mert a gyerekek, akármilyen szomorúan is hangzik ez, felnőtekké válnak: a szemük megromlik, és többé már nem vesznek észre bizonyos egészen fontos dolgokat. Legfeljebb időnként hiányolják őket. Igen, a felnőtté válásról írtam, azoknak akiknek még jó szemük van, és egy kicsit azoknak is, akiknek már megromlott a látásuk. Nem írhattam erről túlságosan vidám könyvet, mert nekem időnként nagyon hiányzik az az ormótlan teherhajó. De azért biztos vagyok benne, hogy megvan még valahol, csöndesen úszik a vízen, és amikor néha kiköt a part mellett, a gyerekek felfedezik rajta azt a szőke és nagyon tiszta kislányt, aki mindennek tud örülni, és szeret hangosan nevetni.