Egy regény regénye

Harmadik magyar nyelvű kiadás

(Forum Könyvkiadó, 1961,1985)

Sinkó revivius

(...)

Hogy Sinkó Ervin a látszatok ellenére is mimózaérzékenységű lelkével és elit-értelmiségi tudatával mit fogott fel napról napraa Szovjetunióban töltött több mint két év során: egyedül ő tud­hatta, legfeljebb a felesége. Naplójegyzeteire kell hagyatkoz­nunk, amelyekből később az Egy regény regénye megszületett.

Az egykorú és a később kelt szöveg egyaránt azt tanúsítja, hogy Sinkó úgyszólván makulátlan hívőként érkezett Párizsból a Szov­jetunióba. Ironikusan is mondhatnánk, mivel azonban az adotttárgyról ironizálni erkölcstelen, halálkomolyan állítjuk: Sinkó egyszerre önző és önzetlen látogatóként lépett a Vityebszk teher­szállító hajó fedélzetére, majd onnan a Szovjetunió földjére. Önző volt, mert legelsősorban regényének, a legendás bőrönd­ben odacipelt Optimisták kéziratának kiadását remélte a megvaló­suló szocializmus országában. Önzetlen volt, mert a regényt az egyetemes szocializmus igézetében írta, s az egyetemes szocializ­mus üdvére kívánta a nyilvánosság elé bocsátani, közkinccsé tenni.

(...)

Az Egy regény regénye először 1955-ben jelent meg, szerbhorvátul, a zágrábi Zora kiadásában. Hat évvel később, 1961-ben látott napvilágot magyarul, az újvidéki Forum gondozásában. Sinkó Ervin akkor már hosszú évek óta, a szerencséjére élve megért felszabadulás óta neves író Jugoszláviában. Hogy miért várt az Egy regény regénye kiadásával, olyannyira nyilvánvaló, hogy szinte restelljük kommentálni. A felszabadulás után a Szovjetunió és Jugoszlávia néhány éven át hű szövetségesek. Egészen a Tájékoz­tató Iroda – abszurd és részleteiben máig magyarázatlan – hatá­rozatáig, amely Jugoszláviát kirekesztette a szocialista táborból.

Ebben az időszakban Sinkó Ervin újból a kétellyel ellensúlyo­zott, iróniával keretezett, mégis messianisztikus hit követelmé­nyeinek engedelmeskedett. Előbb írt egy vitriolosan szúró-maró,lényegileg igaz esszé-pamfletet a Rajk-perről s az utána követ­kező, úgynevezett Lukács-vitáról (Híd, 1950. december). Majd közreadta az Egy regény regényét. Véleményét és látomását a sztá­linizmusról.

(...)

Részlet Sükösd Mihály utószavából

„Az én moszkvai tartózkodásom óta eltelt, túlontúl eseményes három évtized életem tájképét nagyon sok sírral népesítette be, eseményekben, küzdelmekben, megrázkódtatásokban, fájdalmakban, reményekben és megvalósulásokban szédületesen bővelkedett – mégis, az idő múlásával egyre többet kell gondolnom a moszkvai VEGAAR egykori igazgatójára, a szőke, minduntalan el-elpiruló fiatal németre, Bork Ottóra, kiről az Egy regény regényében oly sűrűn és nemegyszer csúfolódóan barátságtalan hangsúllyal történik említés. A jelenet, mikor a nyitott ajtón keresztül a titkárnőjével való beszélgetésemet hallva, ő, az ő igazgatói szobájában, íróasztala mögé guggolva próbált előlem elrejtőzve láthatatlanná válni – ez a feledhetetlen élmény, illetve látvány ma, három évtized távlatából, úgy rémlik fel előttem, mint valami kínos, de minden szónál beszédesebb jelkép. Kigondolni se lehetne kifejezőbb szimbólumot: a nagy vállalatnak ez az igazgatója, aki hirtelen elhatározással igyekszik összecsucsorodva elbújni az ügyfele elől a tekintélyes íróasztal alatt – elbújni a cselekedet, a döntés, maga a létezés kockázata elől. Tragikus módon azonban épp ez volt a megvalósíthatatlan, a végül is megoldhatatlannak bizonyult feladat: nem lehetett lenni, és levegővé válni, nem lehetett úgy igazgatónak lenni, hogy az ember mégse legyen az, tisztséget viselni, és ugyanakkor még elbújni is úgy, hogy azt észre ne vegyék.”