Egy kisebbségi kismagyar kiséletmű

„Tehát: a hetedik évtized derekán túl ( ), a nyolcadik felé közeledvén, már semmiképp se jelent holmiféle »szentisséget«, szentimentális magánnyavalygást a személyi nemlét hamari beálltáról, a hamari beállás teljesen reális, természetes, magától értődő lehetőségéről szólni. ( )
A jelen filológiai monstre-dolgozat, az EGY KISEBBSÉGI KISMAGYAR KISÉLETMŰ KRITIKÁBAN ÉS BIBLIOGRÁFIÁBAN ELBESZÉLVE tehát igenis azért állt össze, igenis azért fércelődött megtervezett, átgondolt, racionálisan megkomponált egésszé, mert kiizzadója vele és általa önállóan akart formát adni az életnek.
Mert vele és általa vélte még az életösztönnél is erősebben demonstrálni, hogy hat és fél évtizedének kisebbségi kismagyar kistitáni (de szándéka szerint sohasem »titánkodó«!) szellemi munkájával, alkotó erőfeszítésével maga is teremtményből teremtővé, alakltottból alakítóvá vált.
Mert vele és általa akarta felmutatni az organikus egészet, az élet/életmű már-már építészeti elvek szerinti megszervezettségét, megszerezhetőségét.
Mert igenis vele és általa szeretné elkerülni a feledést, a szétesést az időben.
Vele és általa akarná — nagyon akarná! — átverni, átejteni, kijátszani a pontosan, illúzióromboló biztonsággal és precizitással közelgő végső »nagy« Véget — nehogy előtte, még tőle innen, ama hat és fél évtized minden küzdelme alattomosan, feltűnés nélkül, kis halálokban morzsolódjon szét."