Drót

ELŐSZÓ A MÁSODIK KIADÁS ELÉ

A Drót a másodszülöttem – regényként ő lett az első fiú. A kiadás pillanatában nagykorúvá válván szeretettel elengedtem, útjára bocsátottam, ugyanúgy, mint a többieket is. Úgy tűnik, valamiért ő a legéletrevalóbb, igencsak mozgalmas az utóélete. Részleteiben német nyelvre fordítódott már nagyon korán, most szerbre talán teljességében is, született belőle filmes forgatókönyv, illetve színházi szöveg, a Zentai Énekelt Versek Fesztiválján 2013-ban a Júlia Furgonja zenekar egy szongot is előadott belőle. Most, tizenhárom évvel az első kiadás és tizenöttel a megírása után, engem is közvetlenül megszólított.

Indokolt volt-e átdolgozni a második kiadást? Úgy vélem, igen. Az akkori életmódomból adódóan – lásd a történetet magát – maradt néhány kuszaság a szövegben, amiket mindenképp indokolt volt kifésülni, világosabbá tenni ezáltal a szálakat. Nüánszaiban csiszolgattam is még itt-ott rajta, tompítván nyerseségét, szálkásságát. A harmadik – és talán a legfontosabb – ok pedig, hogy emlékeztem rá, a kiadás előtt végül – többnyire a szerkesztőm tanácsára – elég sok részt kihúztam az eredeti kéziratból, amelyekből most jó néhányat visszamentettem. Szürreális, sokszor egyenesen pszichedelikus „álombetétek”, különösen vad kábítószeres hallucinációk és révülések, egy homoszexuális kaland, és elsősorban az ajánlásban megszólított holdleányhoz, a könyv Szilviájához intézett sötéten lírai sorok ezek. Talán attól féltünk akkor a szerkesztőmmel, nehogy végül szerelmes regény legyen a Drótból. Garantálom, nem lett! (Vagy ha mégis, akkor a bizarrabbik fajtából való.)

Szögi Csaba

Ma délután a te házad előtt szállítottak bennünket, összezsúfolva egy teherautó rakterében, mint a marhákat. Az irántad érzett szerelmem egy hozzám hasonlatosan bűzlő fickó hóna alatt, és egy hozzánk hasonlatosan bűzlő fickó válla fölött bontakozott ki. A szívem emiatt egy hónalj és egy váll között dobogott hevesen, könnyeimet egy idegen térd és a saját combom tartották vissza. Nem suttoghattam, szeretlek, mert fogaim közé egy további fickó sarka szorult elbénítva nyelvemet. Csak szűkölhettem, és azt szűköltem, a szerelmedért halok meg, és nem azért, mert itt a Halálnak szántak bennünket. Szűköltem, és a szívem immár egy lapocka és egy ágyék között dobogott, és képtelen volt kiugorni helyéből. Csak szánalmasan vergődött, és megrepedt az alatt a fél másodperc alatt, míg a sarok mögött felsejlett a kaputok.